Gyurcsány: A jók nincsenek a reformok ellen
Gyurcsány Ferenc elégedett a koalíciós megállapodással. Ez derül ki a kormányfő mai blogbejegyzéséből.
"A jövő hét a személyi kérdéseké, péntekre készen lesz a kormánylista. Ehhez képest még egy hét és megalakulhat az új kormány. Most úgy látom, hogy eddig minden a legnagyobb rendben. Soha ilyen kevés konfliktussal, ennyire nyugodtan nem zajlott kormányalakítás, ráadásul úgy, hogy a folyamatot a tennivalókról való egyeztetés uralta. Ha úgy tetszik, egyetlen hangos szó, nyilvános odamondogatás nélkül sikerült megállapodni. Ez egyébként a frakciók és pártok vezetőinek közös sikere. Hiszen nagyon pontosan értették, hogy a vitákat értelmetlen kiteregetni, az ilyen időszakban nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, akadályozza a kompromisszumokat" - írja Gyurcsány.
A miniszterelnök szerint nem egyik vagy másik párté az érdem, közös siker a megállapodás: a koalíció a választók által diktált érdekházasság.
"A lényegben mély egyetértés volt a felek között: új reformkort akarnak. Kiigazítani a rendszerváltásban született harmadik köztársaság közjogi rendszerének egyik-másik elemét, megerősíteni a települések összefogását, átalakítani a közigazgatást, kisebb parlamentet, képviselő testületet választani, növelni a képviselők felelősségét, és csökkenteni az előjogokat. Átalakítani a pártfinanszírozást, mert mára elfogadhatatlanul rombolja a közerkölcsöt és a közbizalmat. Kisebb és olcsóbb államot teremteni, amely a mainál jobb szolgáltatást nyújt, és garantálja, hogy nem aszerint férünk hozzá a szolgáltatásokhoz, hogy kinek milyen kapcsolatai, összeköttetései vannak. Átalakítani, megreformálni az egészségügyet, továbbvinni az oktatási reformot."
Gyurcsány úgy véli, hogy a "nagy reformokat nem lehet sikeresen megcsinálni úgy, hogy közben ellenféllé teszem a közvetlenül érintett csoportok egészét. Nem csak azért, mert ez taktikailag helytelen, hanem azért is, mert egyszerűen nem igaz. Hogy például az egészségügy, az oktatási szféra úgy együtt, mint egész, reformellenes. Ez butaság. A jók nincsenek a reformok ellen. Ők átlátható, teljesítményközpontú világot szeretnének, amelyben honorálják a nagyobb teljesítményt. Márpedig szerintem a többség az oktatásban, az egészségügyben és általában a közszférában jól akar és tud teljesíteni. Az ő érdekeiket is szolgálják a reformok."
A dolgok jelenlegi állása szerint nem egészen ez a helyzet, hiszen a szakszervezetek fenntartásaikat fejezték ki a készülő intézkedésekkel szemben: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a tervezett óraszám-emelés ellen, a kamarák a kötelező tagság megszüntetésével szemben, az orvosok pedig ellenzik a több-biztosítós rendszert, amelyet két év múlva vezethet be a kormány. Egyelőre tehát nem úgy néz ki, hogy az érintettek felismerték volna: a tervezett intézkedések az ő javukat szolgálnák. (amoba.hu - VGO)


