Gyurcsány együttműködött Debreczenivel, aki húsz év után már nem taníthat
Debreczeni József közíró az MTV Napkelte műsorában elmondta, hogy 20 év után már nem taníthat abban a kecskeméti gimnáziumban, ahol eddig történelemórákat adott. Véleménye szerint ennek politikai oka van. Az iskola igazgatója Fidesz-tag, és a közíró szerint egyértelmű, hogy az ellenzéki párt áll az ügy mögött. Szabó István igazgató szerint a külsős óraadók személye folyamatosan változik, ezért nem politikai okokat kell keresni az ügy mögött.
Debreczeni kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc nem választott olyan embereket maga mellé, akiknek nem volt addig semmilyen politikai teljesítménye, míg Orbán Viktornál ez rendkívül sűrűn előfordult.
Debreczeni a kormányfőről megjelent könyvével kapcsolatban megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc - Orbán Viktorral ellentétben - konstruktívan működött közre a kötet elkészítésében. A közíró hozzátette, hogy a kormányfő csak apró (stiláris és névbeli) változtatásokat kért a könyvben. A róla szóló könyv kéziratát természetesen Orbán Viktor is olvasta. VGO


