Gyurcsány és Kuncze gőzerővel egyeztet
A Népszabadság arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc nem véletlenül tette a kormányalakítási menetrendben az utolsó helyre a személyi ügyeket, egyelőre még neki sincs biztos szereposztása. A kormányfő és az SZDSZ elnöke gőzerővel kapcsolódik be a kormányprogram egyeztetésébe, eközben pedig a többnyire a miniszterek által vezetett csapatok próbálják kidolgozni a kiigazító és a reformintézkedéseket. A lap arról is ír, hogy szerdán kezdődik a hivatalos egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között posztokról, személyekről a fővárosi városházán. A frakcióval rendelkező pártok még májusban megnevezik az októberi önkormányzati választáson induló főpolgármester-jelöltjüket, és döntenek a fővárosi listán szereplőkről. (InfoRádió)

