BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hallgat a koalíció - vihar előtti a csend?

Orbán Viktor „lasszóval” fogja legújabb szövetsége elnökeként a saját maga alá beosztott fideszes frakcióvezetőt, azaz nemigen talál bátor jelentkezőt, s ezzel – a saját talpon maradásának kikísérletezésével – még mindig ő kínálja a belpolitikai élet legérdekesebb fejleményeit. A koalíció ugyanis hallgat. A média és az elemzők hada pedig találgat, hogy mi ez, talán vihar előtti csend? Mit főznek a kormánypártok a politika konyhájában, mit akarnak vajon eladni reformként, történelmi alakká válik-e Gyurcsány Ferenc, mit terhelnek rá az állampolgárokra, lesz-e, s mekkora lehet a megszorító csomag mértéke stb. – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a közvéleményt, ám a koalíció politikusai az érdemi ügyekről, a várható lépésekről lényegében nem beszéltek. Nem így az államháztartási hiány kezelésébe e ciklusban belebukott pénzügyminiszterek. Ők különféle médiumokban tálalták az amúgy már mindenféle elemzői kör által is felkapott ötleteket, a „hitelesség” jelszava mellett. Nem kis feladat vár Veres Jánosra sem, a hivatalban lévő pénzügyminiszterre, akinek működése alatt tovább duzzadt a hiány. Úgy tűnik, neki kell előkészíteni legalább az idei lépéssorozatot, még akkor is, ha a poszton nem tartja meg a kormányfő, bár ezt még nem tudni. A miniszterelnök taktikája ugyanis eddig az, hogy minisztereivel előkészítteti az új kormány intézkedéseit, azokat egyezteti a kormánypártokkal, s majd ha mindenki rábólintott, osztja ki a kinevezéseket és a meglepetéseket. TE

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.