BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden sarkon vár egy közgazdász, aki fájdalmat tud okozni

Gyurcsány Ferenc szombaton az MSZP választmányi ülésén beszélt - hosszú idő óta először a nyilvánosság előtt.
A kormányfő a verseny és a szolidaritás helyes sorrendjének megtalálását ecsetelte: míg az előző négy év a szociális kiigazításról szólt, most eljött az ideje, hogy Magyarország megállja a helyét a nemzetközi versenyben.
Gyurcsány hozzátette, a politikának magán kell kezdeni a reformokat.
Ebbe tartozik a kevesebb parlamenti bizottság, a kevesebb juttatás, és tiszteletdíj, a kevesebb államtitkári poszt. A kormányfő szerint el kellett dönteni, hogy százezer közszolga vagy kilencmillió kilencszázezer ember pártján állnak-e. Mint elmondta, ők az utóbbit választották.
Hangsúlyozta, nem a fűnyíró elv szerint készülnek a leépítésre, hanem egyesével minden főosztályt, minisztériumot, és annak háttérintézményeit megvizsgálják.
Az oktatásról megjegyezte, hogy az SZDSZ-szel sikerült nagy részben megállapodniuk. Ezt követően elmondta, az államháztartás egyes részeihez hozzá kell nyúlni. „Nem az a cél, hogy kiigazítsunk, mert ahhoz elég egy toll, egy papír, egy éjszaka, és egy bátor ember és másnap be lehet vezetni, hanem az MSZP egy új Magyarországot akar. Minden sarkon van már közgazdász, aki megmondja, hogyan lehet fájdalmat okozni.” Gyurcsány Ferenc a legfontosabbnak az államreformot, a fejlesztéseket, az egyensúlyt és a jövedelmek reálértékének emelését nevezte. (Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.