BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pokorni a falat akarja megérteni - Gyurcsány durva nemet mondott

Alaposan értékelni kell a Fidesz politikáját, mert elképzelhető, hogy idejét múlttá vált - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A pártok csütörtöki egyeztetéséről Pokorni Zoltán kijelentette: a kormány javaslatai kimunkálatlanok, a miniszterelnök pedig nem hajlandó beszámolni az ország valóságos állapotáról. Pokorni Zoltán a pártban folyó diskurzust úgy értékelte, hogy a Fideszen belül nem volt még ennyire világos és nyílt, a gondokkal, teendőkkel szembenéző vitafolyamat. Az ellenzéki politikus szerint a vereségeknek belső, strukturális oka is van, nem csak az, hogy valamit nem csináltak elég jól. Valamilyen gát, valamilyen fal van itt, amit meg kell értenünk - hangsúlyozta Pokorni Zoltán. A pártok csütörtöki egyeztetéséről a Fidesz alelnöke közölte: Gyurcsány Ferenc előadta azt a nyolc pontot, amit fontosnak tartott, de ezek Pokorni Zoltán szerint nem voltak eléggé rendszerszerűek és kidolgozottak. Az ellenzéki politikus úgy vélte: a kormánynak őszintén be kellene számolnia az ország, a gazdaság és a költségvetés állapotáról. Arra a kérdésünkre, hogy hajlandó-e erről egyeztetni, tájékoztatni minket, a miniszterelnök nagyon nyers, nagyon durva nemet mondott - idézte a csütörtöki történéseket. (InfoRádió)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.