BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sólyom döntött: Gyurcsánynak ad megbízást

"Sólyom László köztársasági elnök e hét szerdáján, valamint a mai napon hivatalában külön-külön fogadta a Parlamentbe jutott pártok elnökeit, valamint Gyurcsány Ferencet, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. A megbeszéléseket a köztársasági elnök annak érdekében folytatta, hogy a miniszterelnök személyére megfelelő időben javaslatot tudjon tenni az Országgyűlésnek.

A szerdai megbeszélésen Hiller István, az MSZP elnöke közölte, hogy pártja továbbra is Gyurcsány Ferencet jelöli miniszterelnöknek. A szükséges parlamenti többséghez az MSZP a Szabad Demokraták Szövetségével kötne koalíciót. Ezt követően Sólyom László Gyurcsány Ferenccel folytatott rövid, négyszemközti tanácskozást. A miniszterelnök megerősítette, hogy vállalja a jelöltséget, kész a kormányzásra, és hogy álláspontja szerint ehhez képes biztosítani a koalícióra lépő pártok képviselőinek támogatását.

Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke a mai megbeszélésen arról tájékoztatta az államfőt, hogy a koalíciós tárgyalások megfelelően haladnak az MSZP-vel, és pártja Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választását támogatja.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a KDNP és az MDF elnökei külön-külön arról tájékoztatták az államfőt, hogy ellenzéki szerepre készülnek az új összetételű Országgyűlésben. Ezért e pártok elnökei részéről a megbeszéléseken nem hangzott el javaslat a miniszterelnök személyére vonatkozóan.

E megbeszélések alapján a köztársasági elnök úgy ítéli meg, hogy az újonnan megalakuló Országgyűlésben az MSZP és az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje fog rendelkezni a megválasztásához szükséges többséggel. Ennek megfelelően kívánja az államfő az Országgyűlés alakuló ülésén megtenni javaslatát miniszterelnök személyére." (keh.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.