Szilvásy és Gráf lemondott mandátumáról
Lemondott mandátumáról az MSZP országos listájáról az Országgyűlésbe jutott Szilvásy György és Gráf József, helyettük Szabó Lajos és Kránitz László lesz az MSZP-frakció tagja - közölte Nyakó István, a párt szóvivője. Ahhoz a tevékenységhez, amelyet el fognak látni, nem kötelező országgyűlési képviselőnek lenni - indokolta a szóvivő Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök és Gráf József földművelésügyi miniszter visszalépését. Nyakó István közölte: a koalíciós tárgyalások végén derül ki, hogy Szilvásy György milyen posztot tölt majd be. Gráf Józsefről a kampány alatt azt nyilatkozta a miniszterelnök, hogy megtartaná a következő kormányában is. Nyakó István hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a költségvetési bizottság elnökeként már bizonyító Szabó Lajos és Sopron szocialista képviselője, Kránitz László a frakció tagjai legyenek. (MTI)

