Természetes, hogy a ballib sajtó "el van ájulva" Gyurcsánytól
Bozóki András kulturális miniszter a HVG-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy dühítik azok a politikusok, akik a háttérben intrikálnak, bújócskáznak. Azokat ellenben szereti, akik nyíltan vállalják döntéseikért a felelősséget. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc ilyen karakteres politikus, aki ezt bizonyította a 2004-es népszavazás alkalmával is.
"Tisztában van vele, hogy a kormányfő feladata nem az, hogy folyamatosan a népszerűségi listák élén szerepeljen, és bőven elég, ha 2010 tavaszán ismét ott lesz. Azt hiszem, én már akkor megláttam benne ezt az elszántságot, lendületet, innovációs képességet, amikor a többség még nem. 2004 októberében, amikor miniszterelnök lett, A posztkommunizmus vége címmel írtam egy cikket a Népszabadságban. Ebben kifejtettem, hogy Gyurcsánnyal bekövetkezik a radikális szakítás azzal a fajta politikai kultúrával, ami a régi rendszert és az utána következő évtizedet jellemezte. Színre lép egy új baloldali nemzedék, amelyik már nem szégyelli, hogy ezen az oldalon áll, és határozott döntéseivel végre is hajtja a modernizációs fordulatot."
A miniszter természetesnek tartja, hogy szociálliberális sajtó "el van ájulva" Gyurcsánytól, véleménye szerint most a mézeshetek zajlanak, és néhány hónap múlva úgyis elkezdik majd bírálni a kormányfőt. (HVG)


