Gyurcsány: anyám biztos sírni fog - a proli világ és a dzsentri apa
Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében elsősorban a mai eskütételről ír.
"Mire a blog megjelenik, addigra minden bizonnyal meg fog alakulni a második Gyurcsány kormány. Mondom ezt annak ellenére, hogy tegnap éjjel Petschnig Mária Zita cikkét olvastam az Élet és Irodalomban, aki szerint bizonyos tekintetben ez a mostani lesz az első Gyurcsány kormány, mert ez fogja igazán magán viselni a miniszterelnök politikai gondolkodásának, meggyőződésének legfontosabb elemeit. Sok igazság van abban - miután személyesen is jó ismerősök vagyunk -, amit Zita ír. Nem szeretném visszafelé minősíteni és értékelni a helyzetet, bár azzal egyetértek, hogy egy teljes kormányzati ciklusra szóló mandátum sokkal több lehetőséget nyújt arra, hogy átfogóan próbáljuk meg politikai törekvéseinket megvalósítani, mint az előző másfél év.
Kényszerek persze most is vannak. A világ folyását pedig nem mi irányítjuk. A globális konfliktusok, az európai politikai erőtér Magyarország számára nem szabadon megválasztható környezet. Van egy igen jelentős alkalmazkodási kényszer. De nincs ok lemondani arról, hogy alakítsuk is ezt az erőteret.
Nem a történelemnek politizálok. Hiú vagyok, mint minden politikusJ, de nem ennyire! Azt akarom bizonyítani, hogy együtt többre és jobbra vagyunk képesek mint mások, a jelenlegi politikából, vagy pedig éppen sokan elődeink közül!
Édesanyám, nővérem, gyerekeim, Klára, Piroska, sokan eljönnek az eskütételre. Ott fognak ülni valamelyik páholyban. Katus nyilván sírni fog, Éva is, ahogy ismerem. Nem könnyű nekik. Olyan világba csöppentek bele, amelyre nem voltak felkészülve. Időnként én is be szoktam vallani, hogy magam sem.
A pápai belváros egy kis mellékutcájában, egy kis szoba-konyhás lakásban laktunk, lavórban mosakodtunk és az udvaron álló régi hagyományos latrinára jártunk végezni a dolgunkat. Mikor Éva serdülő lett és külön ágyban aludhatott, én tíz évesen anyámék kihúzható rekaméján kaptam helyet harmadikként. Igazi proli világ volt, még akkor is, ha dzsentri származású apám önpusztító hajlama mellett mindig megmutatott valamit. Egy olyan világ fényét, vagy ha mást nem, szikráit, amelynek egyébként nyoma sem volt a mindennapjainkban. Az olcsó borok és az egyszerű, vasárnapra készített kevert tészta világa volt ez. Nem szégyelltem ezt a világot és nagyon szerettem. De előbbre akartam jutni, jártam a magam útját 14 évesen, otthagyva Pápát először, majd sokszor, nagyon sokszor egyedül. Talán a legtöbbször. Sem Pesten, sem Pécsen, majd újra Pestre kerülve sem voltak patrónusok. Mindig mindent elölről kellett kezdenem. Igaz volt ez a KISZ-re, igaz volt ez az üzleti életre - ahol kifutó fiú utáni elsőnek mentem el egy céghez -, majd utána újra igaz lett a politikára. Párttagként kezdeni, aztán a választmány tagjaként folytatni.
Sokszor voltam egyedül, de soha nem voltam magányos. Nem igaz, hogy a miniszterelnök magányos. Van olyan felelőssége, mint minden vezetőnek, ami nem hárítható át. Végül a döntéseket neki kell vállalnia. Sokakat megkérdezhetsz, rendezhetsz szavazásokat, de aztán végül neked kell eldönteni, hogy erre, vagy arra indulsz.
Lehet jönni sokfajta világból. Lehet megjárni sokfajta utat, lehet ebben sok ellentmondás, talán tévút is. Az én pályámban is sok ilyen van. De megingathatatlanul hiszek abban, hogy végül az dönti el, hogy kik vagyunk, hogy meg merünk-e küzdeni akár önmagunkkal is. Kínlódva minden jóért! Nem elhazudva azt, hogy kik voltunk, és honnan jöttünk. De gyötrődni azon, hogy jó emberek maradjunk, vagy azzá váljunk, egy normális világot teremtve. Ilyen gyötrődések alakítják az én pályámat is. Több vagy kevesebb sikerrel, kisebb-nagyobb botlással. És amíg nem hisszük el magunkról, hogy tökéletesek vagyunk, és helyenként önmagunkat is kinevetjük, addig nincs semmi baj.
Sokat köszönhetek a Mamámnak, nagyon sokat! Áldott asszony! És talán az a legjobb, úgy a helyes, ha ezzel fejezem be a mai blogot." (amoba.hu)
