Vasárnap hajnalban, 64 éves korában elhunyt Horváth Balázs, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselője. Az Antall-kormány egykori belügyminisztere hosszú szenvedés után halt meg a Veszprém megyei kórházban - mondta az MTI-nek Horváth György, a képviselő testvére. Horváth Balázs 1942-ben született Budapesten, jogi diplomát 1965-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett; 1967 után ügyvédként tevékenykedett. 1988-ban az MDF alapító tagjai között volt, 1990-1993 között az MDF országos elnökségének tagja. 1990 és 1994 között, valamint 1998 májusa és 2004 szeptembere között az MDF országgyűlési képviselője, pártja ekkor kizárta soraiból. Horváth Balázs a függetlenek közé ült át a ciklus végéig. Az MDF-ből kizárt képviselőtársaival együtt 2004 novemberében alapította meg a Nemzeti Fórum egyesületet. 2006 áprilisában a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum színeiben szerzett egyéni mandátumot Veszprém megye 6-os számú választókörzetében, majd a Fidesz-frakció soraiban foglalt helyet. A politikus 2002-től tagja volt a Veszprém Megyei Közgyűlésnek. Horváth Balázs a veszprémi 6. választókerületben szerzett a második fordulóban 54 százalékos támogatottsággal országgyűlési egyéni mandátumot. A képviselő halála miatt megüresedett helyre az Országos Választási Bizottságnak a közeljövőben időközi választásokat kell kiírni. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.