Gyorsan oldódó megoldás szkizofréneknek
A lakosság mintegy egy százalékát érinti, így hazánkban százezerre tehető az érintett betegek száma – mintegy 50-60 százalékuk pszichiátriai kezelés alatt áll, a kezeltek 5-10 százaléka állandó intézeti kezelésre szorul.
A szkizofrén betegekkel szemben gyakran tapasztalható ellenérzés a mindennapokban. A társadalmi környezet könnyen utasítja el a furcsa, az átlagostól eltérő megjelenésű, viselkedésű embert, holott az érintettek jelentős része ma már – a korszerű antipszichotikumoknak köszönhetően – kiváló eredménynyel gyógyítható. A modern kezelések hatékonyan csökkentik a betegség pozitív és negatív tüneteit, a beteg mindennapjait megzavaró, olykor ellehetetlenítő hangi és képi „hallucinációkat”, téveszmés gondolatokat. A hatékony gyógyszeres kezeléssel számos, korábban szinte elképzelhetetlennek tekintett terápiás megoldás nyílt meg a betegek és kezelőorvosaik előtt. A művészet- és foglalkozásterápiák segítik az érintettek önkifejezését, rendszerességet hoznak a mindennapjaikba, új célokat teremtenek számukra, megnyitják az utat a társadalmi reintegráció felé. Szintén a korszerű antipszichotikumok tették lehetővé, hogy a pszichiátriai intézetek – egy zárt kis részlegtől eltekintve – ma már nyíltan működnek, ahol a betegek jelentős része csupán néhány napot vagy hetet tölt el.
Természetesen igen gyakran előfordul, hogy hiába a legmodernebb készítmény, egyes betegek nem hajlandók követni az orvosi utasításokat. Az együttműködésre nem hajlandó betegek szervezetébe vagy nem jut be a hatóanyag, hiszen nem szedik a gyógyszert – külső erővel pedig a tablettát nem lehet célba juttatni –, vagy nem a megfelelő dózisban, időpontban szedik, így a kifejtett hatás sem elég gyors vagy elegendő mértékű. Márpedig alapvető orvosi követelmény, hogy a megkezdett gyógyszeres kezelés folyamata ne szakadjon meg, hiszen csak így érhető el, hogy a beteg életét ne nehezítse a tünetek kiújulása, a relapszus. A nem megfelelően vagy egyáltalán nem kezelt betegek állapota rohamosan romolhat, előfordulhat, hogy az izgatott, feszült (orvosi fogalommal nevezve agitált), téveszmés beteg kárt tehet önmagában vagy környezetében. Elsődleges fontosságú tehát az olyan terápiás megoldások szerepe, amelyek egyszerre segítik a gyógyulást és javítják az érintett együttműködési szándékát, sőt készségét.
Ezért fogadta akkora várakozással a szakma – a betegtársadalom érdekében – a hatékony megoldást jelentő szer kifejlesztését. Nem új hatóanyagról, hanem egy már évek óta széles körben alkalmazott, rendkívül hatékony készítmény új változatáról van szó. A terápia újdonsága abban rejlik, hogy szájba téve rövid időn belül, másodpercek alatt oldódik, így már önmagában ez a tény is megnehezíti a kezeléstől szabadulni kívánó beteg számára, hogy kiköpje a tablettát. További előnye, hogy megszűnik a tablettaszedés érzése, amely a téveszmés betegeknél gyakran jelentős ellenállást vált ki.
A gyógyszerrel végzett klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a szájban oldódó tablettának mind gyógyszertani (farmakológiai) tulajdonságai, mind tolerálhatósága megegyezik a hagyományos készítmény jellemzőivel.
A nem együttműködő szkizofrén betegeknél alkalmazott szájban oldódó gyógyszer gyakorlati alkalmazhatóságát elemző nyílt, multicentrikus klinikai vizsgálat igazolta, hogy az új forma nemcsak a kór tüneteit képes gyorsan csökkenteni, hanem javítja a betegek együttműködési hajlandóságát is (Kinon, International Journal of Neuro-psychopharmacology, 2003/6., 97–102.). A hathetes vizsgálat során – 85, korábban nem együttműködő szkizofrén páciens körében – figyelték a kutatók a szájban oldódó készítmény hatékonyságát, biztonságosságát és a betegek együttműködési készségére gyakorolt hatását. A klinikai vizsgálat eredményei kimutatták, hogy a részt vevő betegek 60 százalékának állapotában – már az első hét után – szignifikáns javulás állt be, ami a következő öt hétben is fenntartható maradt. A vizsgálat alanyainak többsége (73 százalék) kedvezően vélekedett az alkalmazott terápiáról. A beteg-együttműködés meglétének további alátámasztására megvizsgálták a résztvevőkben a hatóanyagplazma koncentrációját, s ez a páciensek 80-90 százalékánál a minimum hatásos szint felett volt, ezek szerint tehát a korábban nem együttműködő betegek folyamatosan szedték a számukra előírt gyógyszert.
A rászoruló súlyos betegek térítésmentesen juthatnak a készítményhez, így várhatóan mindazok hozzáférhetnek majd, akiknél a korábban alkalmazott terápiák nem hozták meg a kellő eredményt. Mindezeknek köszönhetően a jövőben csökkenhet a nem együttműködő, kezeletlen betegek száma, s ez hozzájárul ahhoz a kezdeményezéshez, hogy megszűnjön a pszichiátriai betegek stigmatizációja, jelentős részük pedig ismét teljes értékű tagja legyen a társadalomnak.
