Ígéretes kezelés idős cukorbetegeknek

A WHO adatai szerint 1,1 milliárd ember túlsúlyos a földön. Egy emberöltővel ezelőtt a gazdag kövér, a szegény sovány volt, a fő gondot az éhínség okozta, most a tehetős embereknek normális a testsúlya, az alacsonyabb iskolai végzettségű, szegény, illetve bizonyos rasszhoz tartozó népcsoportok körében kiemelkedően magas az elhízottak aránya. Az időskori, ún. 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) az elhízással együtt növekszik, a legnagyobb veszélynek e tekintetben napjainkban Kína, India, az óceániai szigetvilág és az arab országok lakosai vannak kitéve. Az évszázados – talán nem is káros – mérsékelt energiatartalmú táplálkozást felváltotta a gyorséttermek kínálta „kalóriabombák” fogyasztása.

Az „időskori cukorbetegség” elnevezésen is el kell gondolkodnunk, hiszen már régóta nem az idősebb korosztály betegsége. A gyermekek és serdülők elhízása magával hozta e korban – korábban ismeretlen – 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. Hazánkban a cukorbetegek becsült száma a felnőtt népességben 6-7 százalék, de hatvan éven felüliek között elérheti a 10-12 százalékot is. Magyarország a 7–11 éves korosztályt vizsgálva a 21 EU-tagország között a 4. helyet foglalja el az egészséges testsúlyú gyermekek rangsorában, de a 13–17 éves fiatalok esetében már a középmezőnybe kerültünk. A magyar felnőtt nők 29, férfiak 38 százaléka túlsúlyos, a felnőttek 20 százaléka elhízott, így a felnőtt magyar lakosság több mint fele érintett és veszélyeztetett.

A cukorbetegség hosszas fennállása esetén – különösen, ha nem megfelelő kezelésben részesül a páciens – súlyos szövődményeket okoz. A szövődmények elsősorban az érrendszert érintik, a kis hajszálerektől kezdve a nagy, életfontosságú szerveket: szívet, agyat, vesét tápláló erekig. A kis erek szövődményeinek körébe tartozik a szemfenék, a vese és idegrendszer tápláló ereit károsító és az ún. diabéteszes láb kialakulásához vezető károsodások. A nagy erek korai elmeszesedése vezet a szívinfarktushoz és az agyi érkatasztrófákhoz, a cukorbetegek esetében negyvenszeres amputációs kockázat miatt létrejövő igen gyakori alsó végtagi csonkolásokhoz. Így a cukorbetegség helyes kezelése jelentős mértékben hozzájárul a vezető halálokként nyilvántartott szív-ér rendszeri kórképek prevenciójához. A szövődmények megelőzése, a helyes terápia így nemcsak sok százezer embertársunk életminőségének javításához járul hozzá, de milliárdos megtakarítást eredményezhet az egészségbiztosító és végeredményben a társadalom – mindnyájunk – számára.

Mit tehetnek az egészségügy szereplői és maga a közösség mindezért? Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az időskori cukorbetegség az általános felfogással ellentétben nem jár markáns tünetekkel. A köztudatban lévő panaszok és tünetek: fokozott folyadékfogyasztás és vizeletürítés, jó étvágy melletti fogyás, fáradékonyság, bőrviszketés, gombás bőrfertőzések, a szellemi tevékenység mérsékelt romlása, impotencia a betegség későbbi, előrehaladott stádiumára jellemző. A cukorbetegség korai stádiuma tünetmentes! Mindebből következik, hogy a szűrővizsgálat sokat segíthet. Természetesen nem a teljes lakosságot kell vizsgálni, a veszélyeztetettek (40 év felettiek, túlsúlyos és elhízott személyek, magas vérnyomás és kóros vérzsírértékek, családban előforduló cukorbetegség, nőknél a kórelőzményben 4000 g-nál nagyobb magzat, ill. terhességi cukorbetegség esetén, valamint a családban relatíve fiatal korban előfordult szívinfarktus vagy más szív-ér rendszeri betegség) köre ma már jól ismert. Hazánkban a háziorvos kollégák a megelőzés és szűrés letéteményesei, túlterheltségük ellenére is gyakran végeznek prevenciós munkát, és természetesen fogadják a spontán jelentkezőket. Megelőzhető-e a cukorbetegség? Nagy nemzetközi vizsgálatok adatai alapján állíthatjuk, igen. Elsősorban a testsúly normalizálása, a helyes táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás együttes hatása bizonyult eredményesnek a veszélyeztetettek körében. A régi magyar mondás igaz: „Fogaddal ásod meg a sírod!” A megelőzéssel kapcsolatos feladatok társadalmi összefogást igényelnek. Az egészségkultúra terjesztése, a káros szokások elleni küzdelem, az egészséges életmód bemutatása az óvodáskortól az öregkorig évtizedek múlva hozza meg hasznát, de más út nem járható!

A cukorbetegség nem gyógyszeres kezelése a fentiekből következik. Sajnos sok esetben könnyebb valakinek a vallásos meggyőződését megváltoztatni, mint a táplálkozási szokásait. A 2-es típusú betegek 90 százaléka elhízott vagy túlsúlyos, így a súlycsökkentés, helyes diéta, életkorhoz, egészségi állapothoz illesztett fizikai aktivitás (séta, kocogás, turisztika, kertészkedés, kerékpározás) gyógyító hatású. A diabétesz kezelésére használatos gyógyszerek hatásának megismerése előtt fontos megismerni a cukorbetegség esetén kialakuló kóros élettani folyamatokat. A hasnyálmirigy Langerhans-sejtjeiben (ún. béta sejtek) termelődik az inzulin, a szénhidrátháztartást alapvetően szabályozó hormon. Hatására csökken a vér cukorszintje, és a glukóz bejut a sejtekbe, így azok életfontosságú energia- és tápanyagforráshoz jutnak. Az elhízással, főként a hasra lokalizálódó zsírtömeg növekedésével együtt növekvő mértékben találunk időskori cukorbetegségben inzulinrezisztenciát. Így adott mennyiségű inzulin a szervezetben kisebb biológiai választ vált ki, s mindez a hasnyálmirigyet fokozott inzulintermelésre serkenti. Előállhat az a különös jelenség, hogy a vérben magas az inzulinszint, mégis magas a vércukor szintje, és csökkent inzulinhatást találunk. A gyakorlatban használatos gyógyszerkészítmények egy része a szervezetben termelődött inzulin hatását segíti elő. Természetesen a hasi zsírszövet mennyiségének csökkenése súlycsökkentés esetén hasonló hatást vált ki. Az inzulinrezisztencia mellett a másik fontos kórélettani elváltozás magában a béta sejtben található. A vércukorszint emelkedésével együtt járó korai, gyors inzulintermelés képessége kiesik, így az étkezéseket magas vércukorszintek követik, ez a klinikai vizsgálatok alapján fokozza a korai érkárosodás és az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Később, az évek során az inzulintermelés mennyisége is csökken, így átlagosan a cukorbetegség kórisméjének felállítása után 10 évvel az inzulintermelés pótlása – injekciós kezelés – válik szükségessé. A kezelés másik fő lehetősége tehát a béta sejt inzulintermelő képességére ható, azt serkentő gyógyszerek csoportja.

Az elmúlt évek intenzív gyógyszerkutatásának eredményeképpen új, innovatív gyógyszerek megjelenésére számíthatunk. Ezek közül az „incretin” csoportba tartozók a leginkább ígéretesek. A vékonybélben termelődő incretinhormonok közül a legfontosabbak a glucagonszerű peptid–1 (GLP 1) és a glukózdependens inzulinotrop polypeptid (GIP). A GLP 1-elválasztás a vékonybélben étkezés hatására jelentősen megnő, ezt az inzulintermelés és a sejten belüli inzulin-bioszintézis fokozódása, valamint a vércukorszint-emelő glucagon hormon szintjének csökkenése követi. Mindez együttesen jelentősen csökkenti a vércukor szintjét, különösen étkezést követően, s ez a korábbiakban részletezettek miatt különösen veszélyes diabétesz esetén. A GLP 1 a hatását a szervezetben gyorsan kifejti, mert egy enzim, a dipeptidyl peptidase 4 (DPP 4) gyorsan lebontja. Így a GLP 1 gyógyszerként történő felhasználása nem jön szóba. Sikerült azonban olyan, tablettás formában alkalmazható gyógyszerkészítményt előállítani, amely a bontó enzimet (DPP 4) gátolja, így a GLP 1 és a GIP előnyös hatása a szervezetben hosszú távon érvényesülhet. A készítmény mindennapi klinikai gyakorlatban történő előnyös hatásáról az Amerikai és Európai Diabétesztársaság kongresszusain tartott beszámolókat élénk érdeklődés követte. A vizsgálatok eredményei szerint a készítmény hatásosan csökkenti a vércukor szintjét, súlyos tüneteket okozó vércukorszintesés nem fordult elő. (az inzulinkezelés és egyes vércukorszint-csökkentő tabletták túladagoláskor főhatásukból eredően alacsony vércukorszintet hozhatnak létre.) Önmagában és más, ismert vércukorszint-csökkentő készítményekkel kombinálva is hatásos. Gyomor-, bélpanaszokat nem okozott (ne feledjük, hogy a cukorbetegség kezelésére használt készítmények egy része gyomor-bél panaszokat okozhat a betegek egy részénél). Nem nőtt a betegek testsúlya.

A 2-es típusú cukorbetegek kezelése nagy gyakorlatot, a különböző gyógyszerkészítmények megfelelő és időbeni alkalmazását, igen gyakran kombinációját igényli. A beteg testsúlya, az előtérben álló kórfolyamat jellege (béta sejt funkcióromlása vagy inzulinrezisztencia, igen gyakran mindkettő), a betegség fennállásának időtartama, a beteg életmódja, sokszor anyagi viszonyai meghatározók. Az új készítmény reményeink szerint hamarosan hazánkban is elérhető lesz, gazdagítva a terápiás palettát. Mindez ismételten megerősíti Osler, a híres angol belgyógyász közismert mondását:

„Ha minden beteg egyformán reagálna a gyógyszerekre, az orvostudomány tudomány lenne, mivel nem így van – csupán művészet.”