Fájdalmas és gyakori betegség a depresszió
A depresszió felismerését elsősorban az érzelmi (például lehangoltság, szorongás) és vegetatív (például alvászavar) tünetek teszik lehetővé. Éppen ezért nem meglepő, hogy kezelése során is a beteg hangulati stabilitását, a negatív, esetenként öngyilkos gondolatok elkerülését igyekeznek megteremteni. Ez utóbbi azért is különösen fontos, mert az öngyilkosságot elkövetők 59-87 százaléka tettének elkövetésekor major depresszív zavarban szenved.
Az emocionális tünetek mellett sajnos kevés figyelmet kap az, hogy a depresszió olyan betegség, amely gyakran nagyszámú különféle testi tünetet, elsősorban fájdalmakat okoz. Éppen ezek azok a tünetek, amelyek tovább rontják az érintett hangulatát, képtelenné teszik a munkavégzésre, mindennapi teendőinek ellátására.
A kutatások a depresszió kialakulásának okaként a különböző agyi pályák zavart működését feltételezik, ezt bizonyos ingerületátvivő anyagok (szerotonin, moradrenalin) hiánya okozhatja. A legújabb vizsgálatok arra következtetnek, hogy ugyanezek az anyagok felelősek a fájdalomérzet kialakulásában is, mert a gerincvelő fájdalomérző pályáit olyan módon szabályozzák, hogy a normális testi ingerek által keltett érzeteket az ember ne fájdalomként élje meg. Ezek hiányában azonban a fájdalomküszöb csökkenhet. Ez az elmélet kapcsolja össze a depresszió jellemző tüneteit azokkal a fájdalmakkal, amelyeket a depressziós betegek gyakorta éreznek.
A magyar pszichiáterek véleménye szerint betegeik több mint felénél (55 százalékánál) jelentkeznek depresszióhoz társuló fájdalmak. A leggyakoribb panaszok a nyaki fájdalmak, fej-, derék- vagy hátfájás, hasi, ízületi fájdalmak.
Kovács és Bartkó egy korábbi tanulmányukban a fájdalomtünetek előfordulási gyakoriságát vizsgálták depresszív zavar miatt pszichiátriai osztályra beutalt betegek körében. A depresszióban szenvedő betegek 80 százaléka aktuális fájdalomról számolt be, amely leginkább fejfájás, gerinctáji vagy diffúz fájdalom volt. A betegek 24 százalékánál a fájdalom mérsékelten, 26 százalékuknál pedig jelentősen befolyásolta a fizikai aktivitást. Az aktuális fájdalmat szomatikus betegség vagy fizikális eltérés egyetlen esetben sem magyarázta.
Furcsa, de épp ezek a fájdalomtünetek segíthetnének abban, hogy a depressziós betegek minél hamarabb szakorvosi ellátást kapjanak. Már több mint egy évtizede annak, hogy egy tudományos publikációban rámutattak amerikai szakemberek: az alapellátásban a depressziós betegek akár 80 százaléka is kizárólag testi tünetekkel, elsősorban fájdalmakkal jelentkezik. Azonban sok orvos ilyenkor nem veszi figyelembe a depresszió lehetőségét, és csak a testi (szomatikus) okok megismerésére és kezelésére helyezi a hangsúlyt. Mivel a fájdalmak hátterében a depresszió áll, a szomatikus betegségekre alkalmazott gyógymódok gyakran hatástalanok maradnak, tovább rontva a páciens életminőségét és gyógyulási lehetőségeit. Hosszú idő, gyakran évek is eltelhetnek addig, amíg a depressziós beteg végre megfelelő pszichiátriai segítséget kap. Ez az életminőségének romlásán túl akár az életébe is kerülhet, hiszen a depresszió miatt életüket eldobó emberek több mint 80 százalékának nem kezelték a betegségét. Sajnos azonban a klinikai vizsgálatok eredményei szerint a jelenleg legelterjedtebb terápiák alkalmazása mellett 60-70 százalékban azok a betegek sem érnek el teljes tünetmentességet, akik kapnak kezelést.
Az úgynevezett maradványtünetek, esetenként a különböző testi fájdalmak rontják a betegek életminőségét, sőt akár háromszorosára is növelhetik a visszaesés kockázatát, azaz amíg a teljesen felépült betegeknek pusztán negyede, addig a maradványtüneteket mutatók több mint háromnegyede – újból visszaesve a betegségbe – gyógyszeres kezelésre és a munkától való távolmaradásra kényszerül.
A legfrissebb kutatási eredmények immár közvetlenül rámutattak arra is, hogy depresszióhoz társuló fájdalom esetén a beteg bizonyíthatóan lassabban indul el a gyógyulás útján, és a kezelése a szakemberek számára is nehezebb feladat.
Ma már általánosan elfogadott irányelv, hogy a depressziós beteg kezelésénél valamennyi tünetet meg kell szüntetni ahhoz, hogy az érintett teljesen felépüljön. Fontos tehát, hogy a szakorvosoknál vagy az alapellátásban dolgozó orvosok is felismerjék, ha betegük nem reagál a megszokott, szomatikus tünetek kezelésére használt terápiára. Ha a megmagyarázhatatlan fájdalmak nem múlnak el, akkor kérdezzenek rá a depresszió leggyakoribb tüneteire (lehangoltság, alvászavar), és irányítsák pszichiáter szakemberhez a beteget. Így, e holisztikus szemlélet megvalósításával, jelentősen nőhet a felismert és megfelelően kezelt depressziós betegek, és jelentősen csökkenhet a betegség miatt kihagyott munkanapok száma.
A szerző a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház I. pszichiátriai és rehabilitációs osztályának osztályvezető főorvosa
