BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány elégedett a honvédelemmel, a Fidesz már kevésbé

A honvédelmi tárca 2006-ban maradéktalanul végrehajtotta a kormányprogramban  megfogalmazott feladatokat - közölte Gyurcsány Ferenc  miniszterelnök, aki kedden látogatást tett a minisztériumban. Erről  a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs és Toborzó Főosztálya  tájékoztatta az MTI-t. A Fidesz támogatja a honvédelmi reformot,  ugyanakkor veszélyesnek tartja azokat az átszervezéseket, amelyek  gyengítik a hadsereget.
     A kormányfő a távirati irodához eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a tárca teljesítette a közigazgatási reform rá  háruló részét.
     A közlés kitér arra, Gyurcsány Ferenc a látogatáson kiemelte: az  átalakult Honvédelmi Minisztériumban megszűntek a párhuzamosságok,  racionálisabbá vált a szervezeti felépítés és összességében  gazdaságosabbá és hatékonyabbá vált a szervezet működése. A magyar  honvédelmi vezetés bebizonyította, hogy kisebb létszámú és olcsóbb,  finanszírozhatóbb haderővel is növelni lehet a hatékonyságot és a  teljesítőképességet.
     "A miniszterelnök végezetül kiemelte azon törekvés fontosságát,  hogy a gazdasági stabilizáció eredményeként a következő években a  védelmi költségvetés is növekedjen" - áll a honvédelmi tárca  közleményében.
     Szekeres Imre  honvédelmi miniszter Gyurcsány Ferencnek adott  tájékoztatójában kiemelte, hogy a szervezeti korszerűsítés keretében  létrejött a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és új  ügynökségek alakultak. Kiépült a korszerű logisztikai rendszer,  amely képes a csapatokat hatékonyan és gyorsan ellátni - olvasható a  közleményben.
     A tárcavezető - a tájékoztatás szerint - elmondta: 2007-ben  megteremtődnek a honvédség stabilizálásának, kiszámíthatóságának  feltételei, növekszik a csapatlétszám, csökken a bürokrácia.   
     A miniszter hozzátette, javul a csapatok ütőképessége, bővül a  nemzetközi szerepvállalás.
     "A tárca továbbra is fenntartja a körülbelül ezer fős missziós  létszámot. Létrejön az Állami Egészségügyi Központ részeként a  korszerű katonai egészségügyi ellátási rendszer, befejeződik a  Központi Honvédkórház rekonstrukciója" - zárul a minisztériumi  közlemény.
    

A Fidesz támogatja a honvédelmi reformot, ugyanakkor  veszélyesnek tartja azokat az átszervezéseket, amelyek gyengítik a  hadsereget - közölte az MTI-vel Lázár János, az Országgyűlés  honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.
     Egyetértenek a hatékonyság és a létszám növelésével, ugyanakkor  az ország területi integritását megvédeni képes hadsereget tartanak  fontosnak - írja közleményében a Fidesz szakpolitikusa.
     "A kormány túlzottan az expedíciós hadseregre helyezi a  hangsúlyt, míg a Fidesz az expedíciós és a haza védelmét is szem  előtt tartó hadsereg kialakítását támogatja. A túlburjánzott  minisztériumi apparátus leépítését is elfogadhatónak tartjuk, de azt  már nem, hogy a honvédség a költségvetésből csupán egy százalékos  támogatásban részesül. Ez kevés, így az ország nem tud megfelelni a  NATO-feladatoknak" - olvasható a kommünikében. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.