Nagy bejelentések kísérték a 38. Magyar Filmszemle indulását; olyan lépések történtek, amelyekre évek óta várt a filmszakma. A legutóbbi három évben már hatalmas eredmények születtek; a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 2004. április 1-jei hatálybalépése óta bebizonyosodott, hogy az adókedvezményeknek megvolt a hatásuk. Azóta a hatszorosára emelkedett az állami filmtámogatás, 2004 eleje óta évről évre nőtt a hazai produkciók száma, s a magyar filmek látogatottsága azóta a négyszeresére emelkedett: tavaly több mint kétmillió néző volt kíváncsi rájuk.
Az OKM összesítése szerint a közvetlen magyarországi filmgyártási költségek teljes összege 2006-ban tovább nőtt, körülbelül 24 milliárd forint volt, ez a 2004-es háromszorosa (2005-ben 22, 2004-ben 7 milliárd forint volt). Ennek mintegy kétharmadát teszi ki a magyar és magyar koprodukcióban készült alkotások közvetlen gyártási költsége (összesen körülbelül 17 milliárd forint). Nagyságrendileg egy forint filmgyártásra adott állami támogatás mellé 1,2-1,4 forint magántőke érkezett 2006-ban. Az adókedvezményre jogosító támogatási igazolások összesített értéke tavaly tovább emelkedett, meghaladta a 3 milliárd forintot, így 2004-hez viszonyítva a háromszorosára nőtt.
Nemrég Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Grunwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) elnöke aláírta azt a megállapodást, amely 2010-ig rögzíti az állami filmtámogatás összegét. Az MMK az idén 4,67 milliárd forint éves dotációt kap (a beérkező pályázatokról szakmai kuratóriumok döntenek), igaz, ebből le kell vonni azt a 2,8 milliárdot, amelyet már tavaly elköltöttek éven túli kötelezettségvállalásként. A jövő év terhére ez az öszszeg most 3 milliárd forint. 2008-ban 4,98 milliárd forint lesz az állami szubvenció, ebből az éven túli kötelezettségvállalás 2,7 milliárd. 2009-ben előbbi 5,59 milliárd, utóbbi kétmilliárd, amely egymilliárdra csökken 2010-ben, amikor 6,3 milliárd lesz az állami támogatás összege.
Jelentős lépés, hogy tegnap óta az MMK tulajdonában van – egy tavalyi kormányhatározat alapján – a Mafilm Zrt., a Magyar Filmlaboratórium Kft., az Uránia Nemzeti Filmszínház, s az MMK-ba olvadt be a Magyar Történelmi Film Alapítvány, amely önálló testületként évente 100 millió forintot költhet el történelmi filmek készítésére. A magyar filmvagyon helyzete már évek óta az egyik legégetőbb gond. 1990 óta három jelentős hazai filmgyártó bázis szűnt meg: a nagy múltú pasaréti filmstúdió, a Movi és a valaha a magyar animáció fellegváraként működött Pannónia Filmstúdió. Grunwalsky Ferenc az erről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a filmvagyon átadásával új fejezet nyílt a hazai filmiparban, mert így elhárult az a veszély, hogy a Mafilm két gyártóbázisa és az értékes budai telken lévő filmlaboratórium a korábban kimúlt filmstúdiók sorsára jusson. Tervei szerint az MMK befektetőket keres ahhoz, hogy elkezdjék a halaszthatatlan korszerűsítést.
Jelentős újdonság az is, hogy együttesen másfél milliárd forintot szán a Magyar Televízió és a Magyar Mozgókép Közalapítvány a következő három évben arra, hogy újra készüljenek magyar irodalmi művekből filmes adaptációk, történelmi témájú, valamint gyermek- és ifjúsági filmek. A tegnap aláírt keretmegállapodás szerint az MTV 2007–2009 között évente 250 millió, összesen 750 millió forintot fordít erre, csakúgy, mint az MMK. Az anyagiak mellett szellemi és technikai erőforrásaikat is egyesítik azért, hogy a nézőknek értékes alkotásokat kínáljanak. Elsőként Lengyel Balázs A szebeni fiúk című regényéből feldolgozott alkotást láthatja a közönség. Készül a gyerekeknek szóló animációs tévéfilmsorozat Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszony című meséjéből, s Jókai Mór egyik népszerű regénye alapján születik meg a Szegény gazdagok című tévéfilm. EE
A szemle a dokumentumfilmek versenyével indult, ezekre a vetítésekre a Magyar Filmunió például a kijevi, a krakkói és a wiesbadeni filmversenyek válogatóit is vendégül látta. Vezér Éva, a filmunió vezetője elmondta: a napokban Budapestre látogatnak a vezető nemzetközi szaklapok tudósítói és a tekintélyes sajtóorgánumok kritikusai is. Az irányadó szaklapok közül a Variety, a Screen International, a Le Film Francais és a Cineuropa képviselteti magát. Az EuroNews hírtelevízió magazinműsora is tudósít a magyar film ünnepéről.
A 38. Magyar Filmszemlére minden eddiginél több, összesen 315 alkotást neveztek, a versenyprogramban 17 játékfilm látható, 39 dokumentum-, 30 kísérleti és kisjátékfilm, továbbá kilenc tudományos-ismeretterjesztő mű. A versenyprogram mellett információs vetítéseken is számos produkció látható, az ezeken megnézhető 34 játékfilm több mint 12 milliárd forintos összköltségvetéssel készült el. A szemle költségvetése 155 millió forint, ez tízmillióval több a tavalyinál. Ebből a Magyar Mozgókép Közalapítvány biztosított 120 millió forintot, 35 milliót pedig támogatók adtak.
Tegnap nyílt meg a 4. Filmplakát-kiállítás a Millenáris Teátrumban, ahol magyar grafikusok által tervezett plakátokat nézegethetünk február 7-ig. Az idén a 35 kiállított darab között nyolc külföldi film magyar tervezésű plakátja is megtalálható. A kiállítást a Palace Cinemas is támogatja.
A szemle a dokumentumfilmek versenyével indult, ezekre a vetítésekre a Magyar Filmunió például a kijevi, a krakkói és a wiesbadeni filmversenyek válogatóit is vendégül látta. Vezér Éva, a filmunió vezetője elmondta: a napokban Budapestre látogatnak a vezető nemzetközi szaklapok tudósítói és a tekintélyes sajtóorgánumok kritikusai is. Az irányadó szaklapok közül a Variety, a Screen International, a Le Film Francais és a Cineuropa képviselteti magát. Az EuroNews hírtelevízió magazinműsora is tudósít a magyar film ünnepéről.
A 38. Magyar Filmszemlére minden eddiginél több, összesen 315 alkotást neveztek, a versenyprogramban 17 játékfilm látható, 39 dokumentum-, 30 kísérleti és kisjátékfilm, továbbá kilenc tudományos-ismeretterjesztő mű. A versenyprogram mellett információs vetítéseken is számos produkció látható, az ezeken megnézhető 34 játékfilm több mint 12 milliárd forintos összköltségvetéssel készült el. A szemle költségvetése 155 millió forint, ez tízmillióval több a tavalyinál. Ebből a Magyar Mozgókép Közalapítvány biztosított 120 millió forintot, 35 milliót pedig támogatók adtak.
Tegnap nyílt meg a 4. Filmplakát-kiállítás a Millenáris Teátrumban, ahol magyar grafikusok által tervezett plakátokat nézegethetünk február 7-ig. Az idén a 35 kiállított darab között nyolc külföldi film magyar tervezésű plakátja is megtalálható. A kiállítást a Palace Cinemas is támogatja.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.