Spórolás helyett reform
Ma hozza nyilvánosságra a fővárosi színházi struktúrával foglalkozó tanulmányát Szabó György, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza igazgatója. Ebben úgy fogalmaz: az állandó lefaragásnak és az előszobázásnak mihamarabb véget kell vetni.
A Trafó vezetője külön hangsúlyozza: nem tekinti az egyetlen megoldási lehetőségnek a saját, felvázolt elképzelését, vitaanyagnak szánta a tanulmányát, hogy a színházak politikai vitákba szorult helyzetéből újra szakmai alapokra lehessen helyezni bizonyos döntéseket. Írásának végkövetkeztetése szerint alapvetően az a tét, hogy még megengedhető-e minimum három-öt évig tartó lassú, organikus, a feszültségeket jobban kezelő átállás, vagy csak a radikális, azonnali, konfliktusos változatban lehet megváltoztatni a jelenleg fennálló struktúrát.
Szabó György elképzelése szerint a mostani aktív szakma vezetőinek, külsős szakembereknek (független színházi alkotók, jogászok, közgazdászok), a városi politika – ideértve a kulturális ügyosztályt mint a tulajdonos legjobban informált egységét –, valamint a kulturális tárca képviselőinek kellene szakmai munkacsoportot alkotni. Úgy véli, ha a fővárosnak nincs pénze arra, hogy a jelenlegi rendszert fenntartsa, átcsoportosításos formában csak arra van lehetősége, hogy egyes színházak profilját kommersz irányba tolva csökkentse a támogatásukat, kurtítsa a létező kommerszek támogatását vagy egyes intézményeket bezárjon.
A Trafó igazgatójának koncepciója letisztult színházi Budapest-térképet takar: minden műfajnak legyen meg a saját színháza – ebből áll az úgynevezett kulturális szolgáltatási minimum fogalma. A fővárosi ingatlanállományt felmérve átláthatóvá válik, mely épület milyen típusú művészi feladatok ellátására nyújt optimális feltételeket. Ezután össze kell vetni az épületekben jelenleg kialakultnak mondható profilokat a műfajokkal, s ennek alapján megvalósítható lenne a struktúra korrekciója. Szabó szerint például aránytalanul kevés a kis színház, s meg kell oldani a megfelelő képzési igények és alkotói laboratóriumok régóta húzódó ügyét is.
Elkerülhetetlen, hogy az egyes intézményeknél a költségvetés kialakításában érvényre juttassák a konkrét piaci tapasztalatokat, hiszen nem egy több százmilliós bevételt is realizál – ennek arányában kell a finanszírozásban szerephez juttatni a külső forrásokat. Ha ezeket a számokat a szolgáltatási minimumhoz rendelik, máris megvannak – műfajonként – a jól finanszírozott zászlóshajók. A fennmaradó ingatlanállomány teljes privatizálásától egészen a részleges finanszírozásig terjedhet a lehetőségek skálája.
Mivel az utóbbi hónapokban több színházi szakember is elkészítette a javaslatát, a kortárs művészeteket befogadó Trafó igazgatója közgazdászként is fontosnak érezte elképzelésének publikálását. Már csak azért is, mert saját bőrén és zsebén is érzi, hogy a jelenlegi irány nem tartható fenn tovább. Mint mondja: a roppant takarékoskodás ellenére intézménye tavaly 12 millióval lépte túl éves támogatását, miközben idei támogatásuk a 2003-as szint alá esett. Az inflációval is számolva ez azt jelenti, hogy erre az évre a reálérték csökkenése ahhoz képest elérte az 50 millió forintot. Ha minden marad a régiben, egy év múlva a Trafó is válaszút elé kerül. Bizonyosan nem egyedül.
