Megoldatlan a gyógyászatisegédeszköz-ellátás
Csak pár példát említek. A 11/2007. EüM-rendelet miatt csorbul a betegek tájékozódási joga a hatékony eljárásokról és a tb által támogatott eszközökről: a gyártó nem folytathat a betegek körében termékismertetést, nem kommunikálhat a beteggel, holott a gyógyászati segédeszközök gondos betanítást igényelnek. A támogatási eljárásba történő befogadást gyakorlatilag megnyitották bármilyen termék előtt – a minőség és szolgáltatási háttér vizsgálata nélkül – azzal, hogy a referenciatermékké válás feltételeit megváltoztatták: az ilyen termék gyártójának 5 százalék helyett 0,5 százalékos forgalommal kell jelen lennie a piacon. Ezt nagyon könnyen el lehet érni akár egy megyében/városban, azaz nincs bizonyíték az országos ellátás biztosítására, valamint a minőségéről sem lehet komoly tapasztalatot gyűjteni. Ugyanakkor a támogatási rendszer összes többi termékét mégis az ilyen minőségű termékek áraihoz fixesíthetik.
A transzparens befogadást szabályozó EüM-rendeletben előírt OEP-„árlicit” gyakorlati lebonyolítása a mai napig sem tisztázott, holott már egy hónap sincs hátra a „licitzárásig”. Ilyen körülmények között nehéz megjósolni, hogy a betegellátás milyen irányt vesz majd.
Ugyanakkor elkezdődött egy olyan „műhelymunka” az Egészségügyi Minisztériumban, amelynek célja bizonyos betegcsoportok tb-támogatásának újszerű megközelítése: a terápia támogatása a termékek támogatása helyett. Magyarán szólva, bizonyos betegcsoportok (sztómások, inkontinens betegek, nagyothallók) a jövőben egy virtuális keretösszeggel rendelkeznének bizonyos időtartamban, s a pénzt az általuk eddig is használt eszközökre használhatnák csak fel, de az eddig szigorúan meghatározott, vényre felírható darabszámoktól eltérően a számukra legmegfelelőbb termékmennyiségi összetételben. Azaz ha egy sztómás eddig három hónapra 100 sztómazsákot és két darab pasztát kaphatott, akkor az új rendszerben a két darab pasztája helyett is kérhet zsákokat, illetve fordítva, a keretöszszege erejéig.
Elméletben a rendszer nagyon szép és „betegbarát”. Ugyanakkor felveti annak a kérdését, hogy az eddigi tételes termékfelírás helyett megállapítandó keretösszegeket milyen szinten limitálja az OEP.
Egy biztos: egyetlen beteg sem járhat rosszabbul, mint a jelenlegi rendszerben, és itt kell figyelni a lelkiismeretes számításra! Az OEP nem mondhatja, hogy a betegek majd átlagosan jól járnak. Itt igenis egészségpolitikai döntéseket is meg kell hozni, nem csak fiskális szemléletűeket, és a gyse-költségvetést a 2008. évi büdzsé vitájára ennek szellemében előterjeszteni. A gyógyászatisegédeszköz-kiadások idei 30 százalékos visszavágásáról már kiderült, hogy nem sikertörténet. Az év első négy hónapjának tapasztalatai pedig bizonyítják, hogy az ország lakossága nem meggyógyult 3 hónap alatt, hanem ellátatlan. Az egész évi tb-kiadások mértéke a tervezett 35 milliárd helyett reálisan 39-41 milliárd forint lesz.
De térjünk vissza a „keretöszszegű támogatásra”. Ennek legfontosabb pozitívuma a rugalmassága, a betegek életminőségének javulása, még akkor is, ha fillérre akkora a keretösszeg, mint amekorrát jelenleg is elkölt rájuk a tb. A keretösszegen belüli rugalmas termékválasztás teszi ezt lehetővé. És itt kell megállni, ugyanis a keretösszegű támogatási rendszerben értelmét veszti a fixesítés. Hiszen a termék ára mostantól csak azt szabályozza, hogy a beteg a keretösszegen belül mennyit kaphat abból a termékből. Majd a beteg eldönti, hogy a korszerű, de drágább termékből kér kevesebbet, vagy a régebbi, de olcsóbból többet, vagy akár vegyesen, hiszen utcára, munkahelyre a korszerűbbet választja majd, otthonra az olcsóbbat. De legalább ráfizetés nélkül hozzájuthat a korszerű, jelenleg a fixesítés miatt elérhetetlen termékekhez is!
És itt megint meg kell állni. Hiszen ha keretösszeg van – azaz terápiát támogatok –, akkor miért is kell külön közgyógylista? Hiszen a gyógyászati segédeszközöknél is bevezethető lenne a gyógyszernél működő „közgyógykeret”, és megint csak a beteg az orvosával együtt eldönti, hogy a „közgyógykeret” erejéig milyen terméket választ az adott teljes listából. És ekkor rögtön sokkal könnyebb lenne a betegek, orvosok, forgalmazók helyzete. (Azért az apparátusnak sem mindegy, hogy az OEP havonkénti árlicitjét követnie kell egy minisztériumi rendeletkiadásnak, eljuttatva, megtaníttatva (?) minden vényfelíróval, hogy rossz esetben egy újabb hónap után az egészet lehessen elölről kezdeni. (A vény 90 napig érvényes, 30 napon belül kell beváltani.) Amennyiben viszont nincs fixesítés, és ebből következőleg az OEP-nek sem kell állandóan újraképeznie az egyes termékcsoportokat, akkor olcsóbb lehetne (mondjuk fele) a jelenleg körülbelül egymillió forint befogadási összdíj is, ezzel is elősegítve a termékválaszték bővülését.
Láthatjuk, hogy ha valóban meg szeretnénk csinálni a „keretösszegű támogatást”, akkor az alábbiak nem kerülhetők meg: hozzá kell nyúlni több jogszabályhoz, elengedhetetlen a beteg-érdekvédelmi szervezetekkel, szakmai szervezetekkel és gyártókkal történő egyeztetés; politikai akarat szükséges a betegek utóbbi pár hónapban bekövetkezett ellátási problé-máinak orvoslására.
Lehet, hogy a most kezdődött műhelymunka hozza meg az igazi reformot? Bízzunk benne!
A szerző az Orvostechnikai Szövetség alelnöke
