Termékbemutatóval egybekötött, néhány ezer forintos buszos kirándulás, lakásunk ajtaján bekopogó házaló ügynökök. Első látásra nincs sok hasonlóság a két dolog között, pedig mindkettő ugyanarról szól: a lehető leggyorsabban el akarják adni nekünk az áruikat, és mindezt nem üzletben, hanem az otthonunkban, vagy éppen egy szervezett utazás alatt teszik.
Ezekben a helyzetekben a kereskedők hajlamosak ráerőszakolni a vásálásra a fogyasztót, akinek gyakran nincs ideje tájékozódnia az adott termékről, és mérlegelni a döntését. Azaz nem tudja kellően átgondolni, hogy tényleg szüksége van-e a termékre, és ha igen, akkor nem tudná-e máshol sokkal kedvezőbb áron beszerezni. A kedvezményes vásárlós utaztatások során ez hatványozottabban érvényesülhet. Az interneten megjelent számos élménybeszámoló szerint néha lelkiismeretfurdalást okozva próbálják rávenni a zömmel nyugdíjas utasközönséget a vásárlásra: „Ha már eljött olcsón kirándulni, akkor vegyen már valamit!”.
A vásárlóknak nem árt tisztában lenniük az üzleten kívüli kereskedelemre vonatkozó különleges szabályokkal. „A legfontosabb tudnivaló, hogy ezekben az esetekben a fogyasztó nyolc napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől” –tájékoztatta lapunkat Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valakinek nem tetszik az adott termék, akkor az említett időtartamon belül visszaadhatja azt a kereskedőnek, akinek kötelessége visszatérítenie a vételárat. Tudni kell azonban, hogy ezzel a joggal csak akkor lehet élni, ha a vevő teljes egészében visszaszolgáltatja az árut.
A kereskedőnek minden esetben a szerződés megkötése előtt tájékoztatnia kell erről az ügyfeleket. Ha ezt nem teszi meg, akkor a szerződés semmisnek minősül, tehát olyan, mintha nem is jött volna létre. Ezért a kötelező tájékoztatás elmaradásakor is visszajár a pénz az elégedetlen ügyfélnek, ráadásul erre nem vonatkozik a nyolcnapos határidő. Kathi Attila elmondása szerint most már egyre inkább betartják ezt a tájékoztatási kötelezettségüket a cégek, és beleírják szerződéseikbe az elállási jogot. Ennek ellenére azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy minden esetben tüzetesen tanulmányozzák át a szerződést. Erre azért is szükség lehet, mert előfordult már, hogy egyes házalók a tényleges időpontnál előbbre dátumozott szerződéssel igyekeztek megfoszatni a fogyasztót a nyolcnapos elállási jogától.
A házaló ügynökökre további megkötések is vonatkoznak: például nem kopoghatnak be bármikor portékáikat kínálva. A hatályos rendelet szerint üzleten kívüli kereskedés céljából senki nyugalmát nem zavarhatják este hét és reggel kilenc óra között, kivéve ha ehhez az ügyfél előzetesen hozzájárult. A fogyasztót a lakásán, munkahelyén felkereső kerekedőnek kötelessége igazolnia személyazonosságát. Ha nem a saját, hanem például egy cég nevében jár el, akkor a képviseleti jogosultságát is bizonyítania kell.
Panaszt tehetünk a házalók ellen
Az üzleten kívüli kereskedésre vonatkozó, a fogyasztók védelmét szolgáló rendeletnek még vannak hiányos pontjai. A jelenlegi szabályozás ugyanis nem szól arról, mit tehet a vásárló, ha panasza van a kereskedővel szemben. A joghézagot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a kormányrendelet módosításával próbálja betömni. Az erről szóló javaslat a minisztérium honlapján olvasható, és bárki által véleményezhető. A javaslat szerint az üzleten kívüli tevékenységet végző eladók tevékenysége elleni panaszt ugyanúgy kellene kezelni, mint az üzlettel rendelkező kereskedők elleni kifogásokat. Azaz a vásárló írásbeli panaszt küldhet a kereskedőnek a szerződéskötéskor megadott címre. Az eladónak a panasz kézhezvételét követő 30 napon belül meg kell azt vizsgálnia, és a határidőn belül írásban válaszolnia kell a vevőnek.
Amit bolton kívül nem árulhatnak:
- jövedéki termékek
- nemesfém, drágakő, ékszer, díszműáru
- gyógyszer és annak minősülő készítmények
- vetőmag
- kábítószer és pszichotróp anyag
- tűz- és robbanásveszélyes anyagok
- élelmiszer (zöldség és gyümölcs kivételével)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.