Bakáts: "A settenkedés jó alapállapot"
Két világ között ingázik: van a zakós, jól fésült, de laza figura a Megasztár zsűrijéből, és van egy másik, szintén laza, de kissé gyűrött, farmeres exfilmkritikus, exújságíró. Mindkét szerepben Bakáts Tibor Settenkedőt látjuk.
– Mindig elkésik?
– Van, hogy napokat. Jó néhány szerepben játszom nap mint nap. Világok között rohangálok, a lányaim próbáján, edzésén pihenem ki magamat. De sok mindenről megfeledkezem. És sokat beszélgetek, ami időigényes játék. Az üzletekben mindig beszédbe elegyedek az eladókkal, és szívesen beszélgetek azzal, akinek mondanivalója is van. Nézelődős típus is vagyok. A Megasztár előtt szívesen bámészkodtam a városban. Figyeltem az embereket, csatangoltam a Józsefvárosban, és csak nézelődtem. Ma már ezt nem tehetem meg, mert ha az, akit én néznék, rádöbben, hogy ismeri az arcélemet a tévéből, azt hiszi, valamit akarok tőle. Pedig csak jólesne nézni őt. Sokszor röhögnek rajtam a szerkesztők, amikor azt mondom, a Megasztár sokat rontott az imidzsemen. Már nem lehetek az, aki eddig voltam, a Settenkedő.
– Miért lett Settenkedő?
– Az édesapámat is ugyanígy hívják. Ő jogi cikkeket publikál, illő volt megkülönböztetni magamat tőle. A Settenkedő jó névnek tűnt. Filmkritikus voltam, újságíró az Élet és Irodalomnál, a Magyar Narancs egykori tulajdonosa, aztán a Tilos Rádió alapítója. Ilyen környezetben nem lehettem ifjabb Bakáts. Különben a settenkedés jó alapállapot, arról árulkodik, hogy benne is vagy valamiben és nem is.
– Megszerették a nők.
– Valójában én mindig a nőkhöz beszélek. Azokhoz, akik nem hasonlítanak a szappanoperákból átszivárgott nőideálokhoz. A hús-vér nőkhöz, akik lehetnek kövérek, szépek, kékek, bármilyenek. Sok nagy szerelmem volt, megszenvedett szakításokkal. Mindig engem hagytak el. Azt mondták a lányok, túl sok voltam nekik, pedig én azt hittem, hogy túl kevés. Szeretnek a nők a Megasztár óta? Az jó, nagyon jó! Különösen azért, mert bennem semmi fitnesszerű nincsen, én nem vagyok egy macsó. Már egy jól ápolt kis pocakom is van.
– Az olyan családapás.
– Hozzám illő. Két lányom van: Orsi 11, Kati 9 éves. Orsi a BSE-ben röplabdázik, és lovagol a Honvédban. Ez utóbbit öröklötten hozhatta magával, nemesi származású dédnagyanyja és annak felmenői is lovagoltak. Amikor először megnézte az edző, azt mondta, a gyereknek semmi tehetsége nincs, ne lovagoljon. Az ősökre hivatkoztam, és arra, hogy ezt a tradíciót Orsinak nincs joga megszakítania. Maradt, és azóta egyre jobb lovas. Kati lányom a Vasasban párbajtőrvívó, és szerintem olimpiát fog nyerni. És hegedül is. A lányaim mostanában kissé hiányolnak otthonról, mintha a média elvette volna tőlük az apjukat. Sejtik, hogy nagyon nem lesz ez másképp, mert valószínűleg a halálomig fogok dolgozni. (Szabó Bea)
