BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

130 beadvány várja az alkotmánybírákat - Lesz dolguk bőven

Az Alkotmánybíróság (AB) tagjai szabadságukról visszatérve a napokban találkoztak először a népszavazási kezdeményezések ellen a nyári szünet alatt benyújtott 111 kifogással. A korábbiakkal együtt így összesen már százharminc beadvány támadja az Országos Választási Bizottság (OVB) népszavazással kapcsolatos határozatait. Ezekről az indítványokról az AB-nek soron kívül kell döntenie - írja a Népszabadság.

A népszavazási kezdeményezések egy részét többen is megtámadták. A tandíj visszavonását célzó kérdés referendumra bocsátását például tizenöten kifogásolják.

A Fidesz és a KDNP másik öt kezdeményezését is sokan támadják.

A vizitdíjról és a kórházi napidíjról, a kórház-privatizáció, illetve a patikán kívüli gyógyszerárusítás tilalmáról, valamint a családi gazdálkodók termőföldre vonatkozó elővásárlási jogáról szóló kérdések ellen több mint negyvenen kezdeményeztek jogorvoslatot.

A Fidesz-politikusok azt nyilatkozták, hogy a párt egyetlen referendumot sem kíván megakadályozni, így nem kezdeményez jogorvoslatot a Kálmán László által benyújtott népszavazási kezdeményezések miatt sem. A nyelvész három "ellenkérdése" miatti negyvenegy kifogás között azonban, mint ismert, ott van Gulyás Gergely fideszes választmányi tag beadványa is.

A Kálmán-féle kérdések elleni jogorvoslati kérelmek elbírálása az Ab számára már nem rutinfeladat, mert ezekkel kapcsolatban új szempont merül fel. A nyelvész - és két másik személy - ugyanazon tárgyakban kezdeményezne referendumot, mint a két ellenzéki párt, ezért az alkotmánybíráknak el kell dönteniük, hogy népszavazásra bocsáthatók-e az egymással konkuráló kérdések. Az eligazodásban a szabályozás sem segít, mert az OVB csak akkor tagadja meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha az ugyanolyan tartalmú kezdeményezést már előbb átengedte, ezekről az indítványokról viszont egyazon ülésen döntött.

Az alkotmánybíráknak a nagyrészt a kormányprogramhoz kapcsolódó kérdések mellett mintegy húsz más tárgyban is dönteniük kell.

Az alkotmánybírák eddig a népszavazási ügyekben általában hatvan napon belül döntöttek, de volt olyan határozat, amely ennél is gyorsabban született meg. Ezt most valószínűleg nem tudják majd tartani, bár a testület elnöke ígérte: valamennyi népszavazási ügyben azonnal kijelöli az előadó bírót, és a közvéleményt foglalkoztató kérdéseket veszik előre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.