Brutális áremelés jön? A Fidesz szerint Kóka mást mondott korábban
Annak ellenére, hogy korábban Kóka János a villamosenergia-piac liberalizációja kapcsán árcsökkenésről beszélt, mára világossá vált, hogy a nyitás drasztikus, drámai villanyáramár-emelkedést eredményezhet – jelentette ki Cser-Palkovics András. Megjegyezte: a gazdasági tárca is 30 százalékos áremelkedéssel kalkulál - írja a Magyar Nemzet.
Kóka János gazdasági miniszter állításával ellentétben, „drasztikus, drámai mértékű" áremelkedés irányába hat – emlékeztetett a Fidesz helyettes szóvivője. Mindehhez hozzátette: még a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban készült anyagok is 30 százalék körüli emelkedéssel számolnak legrosszabb forgatókönyvként, miközben Kóka János korábban azt mondta: a villamosenergia-piac megnyitása árcsökkentő hatású lesz.
Cser-Palkovics úgy vélekedett: irreálisan magas áramárak várhatók, holott már a jelenlegi árak is magasnak számítanak nyugat-európai mércével mérve. Szerinte az államnak megvannak az eszközei, hogy megfékezze a drágulást, de nem tesz semmit, csak a liberalizációt tartja szem előtt.


