A Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, Középkeresztjét a Csillaggal és Középkeresztjét összesen 27-en kapták meg, Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalin házelnöktől.
Az államfő a díjátadást megelőző beszédében azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenccel közösen úgy döntöttek, a hivatalos állami ünnepségek keretein belül most csak a legmagasabb kitüntetéseket adják át, a többiek minisztériumi, hivatali szinten vehetik át az elismeréseket, elkülönítve az egészen "különlegeseket" a többiektől - tudósít az MTV.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE
Tempfli József - a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL
Avar István - a Nemzet Színésze, a Magyar Színház Kossuth-díjas színművésze, Kiváló Művész,
Dr. Bagi István - volt alkotmánybíró,
Dr. Erdei Árpád - volt alkotmánybíró,
Dr. Harmathy Attila - volt alkotmánybíró,
Kornai János - Széchenyi-díjas közgazdász,
Portisch Lajos - a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok sakkozó, mesteredző,
Dr. Sárközy Tamás, az állam- és jogtudomány doktora, Állami-díjas, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézete egyetemi tanára,
Dr. Solt Pál bíró, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke, a Magyar Bíróképző Akadémia vezetője
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE
Bogsch Erik - a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatója, Széchenyi-díjas,
Esterházy Péter - Kossuth-díjas író,
Dr. Hatvani László - akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézet egyetemi tanára,
Dr Horeczky Károly - a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke,
Jovánovics György - Kossuth-díjas szobrászművész
Józsa László - a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Dr. Kántor András Richárdné - a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elnöke
Prof. Dr. Kásler Miklós - az orvostudomány kandidátusa, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa, tanszékvezető egyetemi tanárn
Kende János - Kossuth-díjas filmoperatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori megbízottja, a Magyar Operatőrök Társasága elnöke
Dr. Losonczi Ágnes - a szociológiai tudomány doktora, az MTA Szociológiai Kutatóintézet alapító tagja, professor emeritus,
Markó Iván - balettművész, koreográfus,
Nádas Péter - Kossuth-díjas író,
Dr. Olasz Nándor - a Legfelsőbb bíróság nyugalmazott tanácselnöke
Dr. Roóz József - a közgazdaságtudomány kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, tanszékvezető főiskolai tanár,
Szabó Gyula - a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kossuth-díjas színművésze, Kiváló Művész,
Dr. Szabó Miklós - az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet egyetemi tanára,
Székely Éva - a Nemzet Sportolója, olimpiai és világbajnok úszó, mesteredző,
Varga János - a történelemtudomány doktora, az MTA rendes tagja, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.