Az asszisztensek a betegektől "ellopott" idő alatt szedik a vizitdíjat, legtöbb helyen nyugtával

Országos felmérést készített Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) a járóbetegellátást nyújtó intézetek ápolásvezetőinek körében a vizitdíjjal kapcsolatos teendőkről, amelyek elsősorban a szakdolgozóknak, ápolóknak jelentenek olyan újabb feladatot, ami a szakmai munkától és a betegektől veszi el az időt. A felmérésben 129 járóbeteg intézet vett részt, elhelyezkedésük földrajzilag reprezentatívnak tekinthető. Közöttük 30 százalék volt a súlyponti intézethez tartozó szakrendelő vagy szakambulancia, 27 százalék volt a városi szakkórház rendelőintézete, 27 az önálló rendelőintézet, 10 gazdasági társaságok által működtetett, 5 százalék pedig az országos intézethez vagy klinikához tartozó járóbeteg szakellátó helyek aránya.

A napi betegforgalom szempontjából négy kategóriába sorolták az intézeteket. A mintában nagyjából azonos súlyt képviseltek a legnagyobb, naponta 1000 főnél több beteget fogadó rendelők, az 500-1000 főt, és a napi 100-500 főt kiszolgáló ellátóhelyek aránya. A naponta száznál kevesebb beteget kiszolgáló rendelők 16 százalékban szerepeltek a mintában és az esetek mintegy 5 százalékában nem lehet pontosan tudni a napi betegforgalmat.

A vizitdíj beszedése az esetek 86 százalékában nyugtával, készpénzbefizetéssel történik, kevesebb mint egyötödében számoltak be vizitdíj automatáról és még alacsonyabb arányban (12 százalék) vizitdíj bérlet bevezetéséről.

Az előzetes feltételezésekkel ellentétben a készpénzes, nyugtás megoldás inkább a két nagyobb forgalmú kategóriára jellemző (91-91 százalékos említés), míg kisebb betegforgalmú helyeknek csak mintegy háromnegyede használja ezt a megoldást. Ezzel párhuzamosan a vizitdíj automata használatának az aránya legkisebb és legnagyobb forgalmú helyeken jellemzőbb, a vizitdíj bérletet pedig leginkább a napi 100-500 beteget fogadó ellátóhelyek alkalmazzák.

A vizitdíjjal kapcsolatos feladatokkal rendelőintézetenként átlagosan kilencen foglalkoznak, ami a betegforgalommal arányosan nő – 1, 3, 9 és 17 fő a forgalom szerint klaszterekben. A munkatársak az esetek 79 százalékában a már meglévő dolgozók közül kerülnek ki, és csak az intézmények 14 százaléka számolt be ez irányú létszámfejlesztésről.

A vizitdíj beszedéssel foglakozó munkatársak legnagyobb része – az említések 60 százalékában – asszisztens, vagy szakdolgozó. Az esetek felében adminisztrátorok, kevesebb mintegy harmadában a kartonozóban dolgozó munkatársak, a legkisebb arányban (29 százalék) pedig a pénzügyi végzettségű dolgozók említése történt. A változások során az érintettek 83 százaléka kapott pénzkezelési továbbképzést és mintegy 60 százalékuk új vagy módosított munkaköri leírást.

Riasztó a helyzet, ha mentővel szállítják be a beteget, ugyanis az ilyen eseteknek csak kevesebb mint a felében (42 százalék) fizeti a vizitdíjat a beteg vagy a hozzátartozója. Az esetek legnagyobb részében (55 százalék) a mentőápolót, 21 százalékban az asszisztenst, 11 százalékban pedig az adminisztrátort említették, mint a beteg vizitdíját befizető személyt! (több lehetőség említése is lehetséges volt)

Némi elégtételt jelenthet, hogy az első, februári felméréskor még csak az intézmények 42 százaléka adott a saját dolgozói részére vizitdíj kedvezményt, amely arány fél év alatt 69 százalékra emelkedett.

A szakdolgozók az esetek többségében betegenként 5 percet vagy annál is többet vesznek el a rendelési időből, a járóbeteg szakrendelők 6 százaléka mondta azt, hogy az adminisztráció miatt betegenként csak 1 percet veszít a rendelési idejéből. Az előzetes elképzelések miatt fontos kérdés, hogy a vizitdíj hatására hogyan változtak a forgalmi adatok. Az adatok alapján elmondható, hogy összességében átlagosan 12 százalékos a betegforgalom csökkenése, azonban az intézetek több mint egyharmada egyáltalán nem tapasztalt visszaesését. Úgy tűnik tehát, hogy a vizitdíj bevezetése nem volt igazi visszatartó erő az indokolatlan orvos-beteg találkozások megszüntetésére.

Az egészségügyi reformmal kapcsolatos intézeti betegtájékoztatás gyakorlatilag információs plakátok kihelyezését jelenti, az intézetek 95 százalékában alkalmazzák ezt az eszközt. Ezzel azonban ki is merül az eszközök „tárháza”, hiszen információs pultról már csak az intézetek kevesebb mint negyede, információs telefonvonalról pedig csak 6 százalékuk számolt be.

Vizsgálták azt is, hogyan fogadják a betegek a reformot. A megértéssel fogadók aránya a betegek körében 6, az egészségügyi személyzet körében 5 százalék volt. A változások „elégedetlenséget váltottak ki” a betegek 39, és a dolgozók 27 százalékában, és bizony a betegek mintegy 3 százaléka egyenesen tiltakozott is.