BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ötforintos napjai is meg vannak számlálva

Nulla hatással lesz az árszintre Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint az, hogy 2008. március 1-jén a Magyar Nemzeti Bank bevonja az 1 és 2 forintos érméket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az érmebevonással a forintot próbálják az euró felé terelni, tulajdonképpen az embereket igyekeznek hozzászoktatni ahhoz, hogy nincs aprópénz. Molnár a hirado.hu-nak elmondta, hogy hátrányt nem fognak érezni az emberek, csak könnyebb lesz számukra, hogy nem húzza le zsebüket a sok apró. Nem tartja kizártnak, hogy 3-4 éven belül az 5 forintost is bevonják, ahogy mindinkább próbálják a forintot az euróhoz igazítani. Azért terelik a forintot a kerek számok felé, hogy amikor bevezetésre kerül az euró, akkor kényelmesebb legyen az átváltás - magyarázta. Az, hogy a boltok merre fognak kerekíteni, stratégiájukon múlik. Kisebb értékeknél vélhetően felfelé kerekítik a végösszeget, de az sem kizárt, hogy ami 199 forintba került, az nem 200 forint lesz, hanem 195, mivel így nem éri el a "bővös" 2-es határt. Úgy vélekedett, hogy a kereskedelem résztvevői nagy valószínűséggel ki fogják használni a bevonás előtti időket, vásárlásra bíztatva az embereket. Vagyis nem kell aggódnia annak, akinek otthon marékszámra áll az 1 és 2 forintos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.