BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezüstös egyéni időfutam

Bodrogi László ezüstérmet nyert a stuttgarti országúti kerékpár-világbajnokság egyéni időfutamában, ezzel olimpiai kvótát is szerzett.

Bodrogi László ezüstérmet nyert a stuttgarti országúti kerékpár-világbajnokság egyéni időfutamában, ezzel olimpiai kvótát is szerzett. Ez minden idők legjobb magyar szereplése világbajnokságon felnőttek között. Eddig a 2000- ben szintén Bodrogi által elért harmadik hely jelentette a csúcsot.

A győzelmet a címvédő svájci Fabian Cancellara szerezte meg 55:41 perces időeredménnyel, melytől a Credit Agricole magyar klasszisa 52 másodperccel maradt el a 44,9 km-es futamon. A harmadik 58 mp-s hátránnyal a holland Stef Clement lett. Bodrogi a 69 fős mezőnyben hatvanötödikként vágott neki a távnak.

Az útvonal nem kifejezetten a 30 éves kerekesnek kedvezett, ugyanis több komolyabb emelkedő is tarkította, mely nem az erőssége. Az első időmérő pontnál még csak a 19. helyen állt, de féltávra feljött a harmadik pozícióba, ami ígéretesnek tűnt, azt figyelembe véve, hogy mindig is a verseny második felében szokott jól szerepelni az időfutamon. Ezúttal sem okozott csalódást, a célvonalon már a legjobb idővel haladt át.

Az utolsóként rajtolt, címvédő Cancellara nem sokkal később viszont jobb időt produkált nála, ami várható is volt. A másik magyar, Madaras Zoltán 67. lett. A vb a mai szünnap után szombaton a női országúti versennyel folytatódik. Bodrogi vasárnap a férfi országúti versenyben is rajthoz áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.