Szerinte az, hogy végül nem tudták bevezetni a – szakértők által egyébként támogatott – ingatalanadót, elsősorban koalíciós és nem párton belüli viták eredménye. „Akkor már jól látszott, hogy a konvergenciaprogram irányát jól eltaláltuk, önmagában a bevétel miatt nincs szükség új adóra. Viszont ha ezt az 50 milliárd forintot vissza akarjuk adni, akkor meg kell tudnunk mondani, hogy melyik más elvonást mérsékeljük."
Gyurcsány Ferenc a lex Mollal kapcsolatban elmondta, nem állítja, hogy ez a legjobb szabályozás, és rövid távon feltétlenül szolgálhat menedzsmentérdekeket, a fő szándék azonban az volt, hogy a nemzeti jelentőségű stratégiai szektorokban kontrollálatlanul ne jelenjen meg a nemzeti szuverenitást esetleg sértő érdek. „Európában majd minden állam vezetőjének mostanában amiatt fő a feje, hogy mit kezdjen a különböző típusú, ellenségesnek tekinthető felvásárlásokkal. Hatalmas pénzek forognak a világban, e pénzek egy része mögött pedig nem látjuk, hogy kik a valódi tulajdonosok.”