Nagy Bandó nem kér a Heti Hetes csapatából és a klikkesedésből
– Mintha humoristaként eltűnt volna.
– Van otthon egy nagy dobozom, amely tele van kisebb-nagyobb cetlikkel, ugyanis abba dobálom bele az ötleteimet. Egyszerűen nincs időm arra, hogy bármelyiket megvalósítsam. Most adom ki az Úton-útfélen és az Ízes beszéd című köteteim legújabb változatát, A táltossá lett kiscsikó címmel 60. születésnapomra megírtam életem első meséjét, A szalontüdő című novellámból Szirmai Márton filmet készített. Ezek mellett Pécsett havonta négy-öt alkalommal színpadra lépek a Gézagyerek című darabban, emellett járom az országot fellépésekkel, író-olvasó találkozókkal. Szó sincs tehát arról, hogy eltűntem volna.
– A médiafogyasztó embernek mégis ez a benyomása. Miért nem szerepel például már régóta a Rádiókabaréban?
– Ennek több oka is van. Az egyik a témák minősége. Ahhoz, hogy valaki humoristaként naprakész lehessen, mostanság olyan megkerülhetetlen emberekkel kell foglalkoznia, mint Annácska, Győzike vagy Tündécske. Nekem ehhez nincs kedvem. Ezt az időt inkább Thomas Mannra vagy Hrabalra fordítom. A másik ok, hogy a humoristák körében kialakult egy olyan klikkesedés, amelynek én nem szeretnék a részese lenni.
– Mire gondol?
– Konkrétan a Heti Hetes csapata köré szerveződő körre. Aki abban a gárdában, vagy a baráti körükben nincs benne, olyan, mintha nem is létezne. Ez azonban engem nemigen zavar, mivel a témáimat máshogy is el tudom mondani. Azt vallom ugyanis, hogy nem egyfajta dologra születtünk. Ha például nem írom meg a verseimet, humoristaként soha nem kerültem volna be a tankönyvekbe.
– Azt hallottuk, hogy nemsokára egy dixieland zenekarral is fellép. Ezek szerint már a zene felé is nyit?
– A Molnár Dixieland Band régi, tinédzser kori barátaimból áll, hiszen akárcsak én, ők is szegediek. Nagyon tisztelem, amit csinálnak, hiszen 43 éve tartják életben a dixie zenét. Amikor meghívtak, hogy a lányommal, Nagy Natáliával legyünk a vendégeik egy koncerten, boldogan mondtam igent. Na nem kell megijedni, énekelni nem fogok, bár olyan már előfordult, hogy a Szentek bevonulását együtt adtuk elő. Annál nagyobb élmény viszont nemigen létezik számomra, mint hogy magunk közt végre átválthatunk a szegedi őző tájszólásra.
