BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Audrey Tautou Budapesten - Galéria!

Vidéken 10-én kezdődött és 21-éig tart a 12. Francia Filmnapok vetítéssorozata, Budapesten 20-áig láthatók a tegnap indult mustra filmjei.

<A class=hircsat href="javascript:HighlightAll('''');">A főváros mellett Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr, Kecskemét, Szolnok és Eger is csatlakozott a sorozathoz. A díszvendég, Audrey Tautou az Egyedül nem megy című film premierjére érkezik Budapestre. A mustra programján hat nagyjátékfilm mellett szerepel például a Rövidfilmek Mozartjai című, 136 perces összeállítás, amelyben hét alkotás, köztük A zsebtolvajok Mozartja nézhető meg, amely az idén elnyerte a legjobb kisfilmnek járó Oscar-díjat.

Emellett a budapesti Szindbád mozi 23-áig Francois Ozon, az Örökmozgó Filmmúzeum 22-től 30-ig Charlotte Rampling korábbi alkotásaiból mutat be válogatást. A szervező Upperstudio vezetője, Didier Dutour lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a fesztivál költségvetése körülbelül 100 millió forint. A támogatás összege ugyanakkora, mint tavaly, de több szponzorral, a támogatók a következők: L’Oréal, Citroën, Air France, RTL Klub, francia nagykövetség.

Mivel most több helyszínen lesznek vetítések, több néző láthatja a filmeket; tavaly körülbelül kilencezren nézték meg a 11. Francia Filmnapok programját. Akad két jelentős siker: a Paris (amelyben Juliette Binoche nyújt lenyűgöző alakítást), valamint a Lucky Luke – irány a vadnyugat című rajzfilm; ez a két produkció több mint egymillió nézőt vonzott Franciaországban. Világszerte körülbelül 57 millióan néztek meg tavaly francia filmeket az ezen produkciók népszerűsítéséért tevékenykedő UniFrance adatai szerint. Hazánkban a Francia Filmnapok megrendezése óta nőtt az érdeklődés a francia filmek iránt, a fesztivál tehát sikerrel képes érdeklődést kelteni a később a mozikban is látható alkotások iránt.

A francia filmnapok programját megtalálja itt


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.