A negyeddöntőt követően a William Hill fogadóiroda szerint a német válogatott az első számú esélyes. A nyolc között a portugálokat búcsúztató németek végső sikerét 7:5 arány ban lehet megtenni, mögöttük a spanyolok (6:4), majd az oroszok (4:1) következnek. A legesélytelenebbnek a törököket tartják, akiknek a Európa-bajnoki címe 12-szeres pénzt jelentene (12:1). A bukmékerek szerint nagyon valószínű, hogy vasárnap Bécsben német— spanyol döntőre kerül sor, erre a párosításra ugyanis mindössze 6:5 arányban lehet téteket rakni. A német—oroszra 2:1, a török—spanyolra 6:1, míg a török—oroszra 17:2 arányban lehet fogadni.
Harmadik számú kapusára akár mezőnyjátékosként is számít majd a németek elleni elődöntőben a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Egy televíziós interjúban Fatih Terim úgy nyilatkozott Tolga Zengin lehetséges szerepéről, hogy a végén akár kapusként, akár előretolt csatárként szükséglehet rá. — Tekintetbe véve a helyzetünket, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a játékosokra bízzuk, milyen poszton akarnak futballozni — tette hozzá, utalva arra, hogy a 23 fős keretből kilenc labdarúgójára nem számíthat eltiltás (Volkan Demirel, Emre Asik, Tuncay Sanli, Arda Turan) vagy sérülés (Emre Güngör, Servet Cetin, Emre Belözoglu, Tümer Metin, Nihat Kahveci) miatt.