Elődöntős a Kemény-csapat
Az elődöntőben a magyarok pénteken 21 órától a hovatovább örökös vetélytárs szerbekkel találkoznak, a párharc győztese az Eb-aranyért, a vesztes a bronzért mérkőzhet vasárnap este.
A németek hosszú évek óta "hálás edzőpartnerei" a magyaroknak, vagyis olyan, közvetlenül a világelit mögött sorakozó férfiválogatottjuk van, amelyet kellő odafigyeléssel, az átlagosnál valamivel jobb játékkal a lényegesen nagyobb tudású magyar nemzeti együttes gyakorlatilag bármikor meg tud verni, világversenyen meg különösképpen. Az utóbbi időkben is többször összeakadt a két gárda, s nem lehetett kétséges egyszer sem a meccs végkimenetele. Így a legutóbbi összejövetelen, a június végi, szombathelyi ING Kupán is sima, 14-8-as magyar siker született. Mondhatni tehát, hogy afféle kötelező győzelem várt Kemény Dénes legénységére szerda este, a málagai Centro Acuático 50-es nyitott medencéjében, amelynek vizéből a nyertes gárda tagjai már az Eb elődöntőjének tagjaként kászálódhattak kifelé.


