Kik kísérik Gyeneseit Pekingbe? Beosztások napról-napra
A Világgazdaság Online részére megküldött közlemény leszögezi: „a kormány tagjainak nyári szabadságáról megjelent híradások több pontatlanságot is tartalmaztak, ezért szükségesnek láttuk, hogy a sajtó számára közreadjuk Gyenesei István önkormányzati miniszter programját”.
A tárcavezető július második felében veszi ki éves rendes szabadságának egy részét: 11 napot tölt pihenéssel. Ez idő alatt Magyarországon tartózkodik, Budapesten, a Balatonon és Kaposvárott. Közben részt vesz a július 16-i és július 23-i kormányülésen.
Mint a sportért is felelős miniszter, a pekingi olimpia teljes időtartamára meghívást kapott hozzátartozójával együtt. Gyenesei a sportesemény első 5 napján fiával tartózkodik Pekingben. Majd megszakítja a hivatalos látogatást és munkavégzésre hazautazik.
Ezt követően feleségével vesz részt az olimpia utolsó 6 napján, beleértve a záróünnepséget is. Jóllehet a miniszter meghívója két személyre és az olimpia teljes idejére szól, mind a fia, mind a felesége – a rövidebb időtartamú programra – saját költségén utazik a Pekingbe – hangsúlyozza a tárca sajtóosztályának közleménye. VGO


