Közélet

Ő írta a gyalázkodó e-mailt - Az SZDSZ veszprémi elnöke felajánlotta lemondását

Felajánlotta lemondását az SZDSZ veszprémi elnöki tisztségéről és a párt önkormányzati frakciójának vezetéséről Szalay András – írja MTI alapján az Index.

Szalay András közleményében elismeri szerepét a "Jöttem, láttam, visszaéltem" című írás létrehozásában. A levél Czaun Jánosról, Veszprém fideszes alpolgármesteréről tartalmaz negatív, dehonesztáló megállapításokat - például azt, hogy "gátlástalan", és hogy teológusi végzettséggel, gazdasági ismeretek nélkül merte vállalni a város gazdaságát és gazdálkodását is felügyelő alpolgármesteri tisztséget.

Az e-mailben - amely Köbli Miklósnak, Hajmáskér polgármesterének a nevében jutott el számos helyi közéleti személyiséghez a közelmúltban - szó esik bizonyos szabálytalan gépkocsi-elszámolásokról is. Mint kiderült, a hajmáskéri polgármesternek semmi köze a levélhez, és már feljelentést is tett a rendőrségen. Kiderült az is, hogy a szétküldött szöveg adatlapján Szalay Andrásra utaló adatok voltak.

Szalay András a megyei lapnak adott keddi nyilatkozatában azt mondta, hogy a levélírásból csak a megfogalmazás volt a feladata, s az abban foglaltakat Akopján Nikogosz, a veszprémi örmény kisebbségi önkormányzat vezetője mondta el neki, majd a levelet ő küldte el véleményezésre néhány barátjának. Azt azonban egyikük sem tudja, hogy az e-mailt ki továbbította sokaknak.

Az SZDSZ veszprémi elnöke és önkormányzati frakcióvezetője úgy határozott, hogy további közéleti szerepéről döntsön a párt helyi vezetése és a városi közgyűlés SZDSZ-es frakciója.

SZDSZ email Fidesz Szalay
Kapcsolódó cikkek