Az MSZP szavazók is Fidesz győzelmet jósolnak
A Századvég és a Forsense közös választáskutatási programjának 2008. szeptemberi adatfelvétele a két nagy párt közötti különbség enyhe növekedését mérte augusztushoz képest. Ez annak tudható be, hogy a Fidesz támogatottsága a szokásosnak mondható 25-30 százalékos sáv felső széle felé mozdult el a múlt havi 25 százalékról, így jelenleg a megkérdezettek 27 százaléka szavazna a legnagyobb ellenzéki pátra.
Ezzel egyidejűleg az MSZP támogatottsága nem változott, ami azt jelenti, hogy immár tartósan elmozdulni látszik a kormánypárt a korábbi 15 százalék alatti mélységből, de a megszorító intézkedések 2006-os bejelentése előtti, 20 százalék feletti szintet jelenleg nem éri el. Az összes megkérdezett körében az SZDSZ 1 százalékon, az MDF ugyanakkor 3 százalékon áll.
A választások kimenetelének előrejelzése szempontjából fontos csoporton belül is 3 százalékponttal nőtt a Fidesz előnye, de ez nem a Fidesz támogatottságának növekedésére, hanem a biztos MSZP-szavazók arányának csökkenésére vezethető vissza. Az MDF támogatottsága (6%) átlépte a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, az SZDSZ-é viszont kritikus szinten, 2 százalékon áll.
A kérdezettek túlnyomó többsége, 59 százaléka úgy véli, hogy egy most vasárnap megrendezésre kerülő országgyűlési választáson a Fidesz nyerne. Mindössze 9 százalék gondolja úgy, hogy a választások győztese az MSZP lehet. A Fidesz szavazók magabiztosak pártjuk győzelmi esélyeivel kapcsolatban, 81 százalékuk gondolja azt, hogy a Fidesz alakíthatna kormányt egy esetleges választáson. Az MSZP szavazók jóval szkeptikusabbak: többségük, 46 százalékuk a Fideszt esélyesebbnek tartja a győzelemre és mindössze 23 százalékuk jósol MSZP győzelmet.
Bár alacsony az elemszám, megjegyzendő, hogy az MSZP-szavazók másodlagos preferenciái közel azonos arányban oszlanak meg az MDF és az SZDSZ között. Az MSZP a leginkább elutasított párt, a megkérdezettek 40 százaléka biztosan nem adná rá voksát.
A kormány hatalmon maradását a megkérdezettek 36 százaléka tartja kockázatosabbnak az ország jövője szempontjából, az ellenzék hatalomra jutását pedig 31 százalék. A jelenlegi politikai helyzet öt lehetséges megoldása közül 43 százalék támogatatja az előrehozott választásokat, s míg az MSZP kisebbségi kormányzásának támogatottsága 1 százalékponttal csökkent, addig a koalíció helyreállításáé 2 pontot emelkedett. Ha ehhez hozzávesszük azokat, akik csak Gyurcsány Ferenc nélküli koalíciós, vagy MSZP kormányzást támogatnak, akkor összességében 42% százalék szeretné, ha valamilyen formában az MSZP kormányozna tovább.