A Budapest Film Zrt. ismét próbálja eladni a tulajdonában lévő budapesti Átrium mozit, amely 2001 óta üresen áll. A cég egyfordulós, nyílt pályázatot hirdetett, beadásának határideje jövő csütörtökön lesz, döntés várhatóan a hónap végére születik – közölte lapunkkal Port Ferenc, a társaság vezérigazgatója, aki hozzáfűzte: eddig hatan vették meg a pályázati anyagot. A Margit körúti, műemléki védettség alatt álló ingatlan értékesítésével tavaly már próbálkoztak, akkor 13-an érdeklődtek, ám az egyetlen ajánlattevő túl keveset kínált a moziért. Az irányár akkor 292 millió forint volt. Az idén már nem szerepel összeg a pályázati kiírásban, Port Ferenc szerint azért, mert az a céljuk, hogy gazdája legyen az ingatlannak.
Úgy tudjuk, hogy az értékesítésnél előnyt élvez a kulturális célú hasznosítás és a mozifunkció megtartása, bár a Budapest Film Zrt. tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat ezt nem teszi kötelezővé. Csomós Miklós, az önkormányzat kulturális bizottságának alelnöke úgy véli: fontos, hogy megmaradjon az épület kulturális értéke, ezt hangsúlyozták is minden egyeztetésen, mást azonban nem tehetnek.
Lampert Rózsa, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) műemléki felügyelője a Világgazdaságnak elmondta: az Átrium eredetileg is filmszínháznak épült 1936-ban, esetleges funkcióváltásakor pedig nem sérülhetnek a műemléki értékek. Az épület – amelyben egykor Május 1. néven működött mozi – Kozma Lajos tervei alapján készült el. A filmszínház felújítását három éve 100 millió forintra becsülték, annak ellenére, hogy a mozi a nyolcvanas évek végén Jánossy Péter tervei szerint részben megszépült. A rekonstrukció során gondosan visszaállították a bejáratát, a kiugró előtetőt és a fémbetűs feliratot, ám több más fontos külső és belső építészeti munkálatot anyagi okokból nem sikerült elvégezni. Lampert Rózsa szerint szüksége lenne Budának is egy nosztalgiamozira, amilyen az Uránia Pesten.
Port Ferenc úgy véli: sajnos csak moziként nem tartható fent a hatalmas, közel 600 fős terem, nem élne meg ugyanis a piacon (ráadásul a közelben működik a Palace Mammut, a Margit híd budai lehajtójánál pedig ott a Bem, amelyet pár éve újítottak fel). 2000-ben, a bezárás előtti évben több mint 17 millió forintos veszteséget jelentett a Budapest Filmnek a Margit körúti Átrium filmszínház üzemeltetése. Ma sokkal inkább több, kisebb befogadóképességű teremre lenne igény, de mert az Átrium esetében meg kell őrizni a belső térstruktúrát, nehéz lenne elképzelni a mai igényeknek megfelelő, radikális átépítést.
Közel negyven hagyományos mozi zárta be kapuit Budapesten 1990 óta. Az Alkotásból áruház lett, a Bartókból bank és üzlet, a Csillag moziból étterem, a Tivoliból színház, az Olimpiából gyülekezeti terem, a Flórián pedig azóta is üresen áll, ahogy az Átrium is, amelynek éves állagmegóvása 3-4 millió forintba kerül a Budapest Filmnek. Próbálkoztak bérbeadással, ám ez nem hozott többet évi egymillió forintnál – mondta el lapunknak Port Ferenc.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.