Politikai merénylet-kísérlet a Magyar Demokrata Fórum ellen - Csapody a megfigyelésről
Csapody Miklós hozzátette: ennek a konzekvencia-sorozatnak "az első lépcsőjét vonta le Almássy Kornél", amikor visszalépett az elnökjelöltségtől.
Szerinte "Almássy Kornél visszalépése az MDF elnökjelöltségétől igazolta azt, hogy a kazetta tartalma helytálló", tulajdonképpen "egy beismerő cselekedet" volt.
Hozzátette: véleménye szerint ami történt, az "egy politikai merénylet-kísérlet volt a Magyar Demokrata Fórum politikája ellen", mert a modern pártokat az elnökük személyesíti meg.
"Tehát azt mondhatnám, Dávid Ibolya feje, annak a leszállítása a megbízóknak úgy tűnik, hogy ebben a meglehetősen maffia-stílusú politikai játékban megért kétmilliárd forintot" - magyarázta.
A politikus szerint Almássy Kornél visszalépése mögött állhat az, hogy felismerte, az MDF-nek árt a párt további megosztottsága, de állhat az is, hogy kihátráltak mögüle támogatói.
Mint mondta, "itt olyan politikai front vonult fel (...) a demokratikus választás leple alatt az MDF politikája ellen, amelyik sohasem adta fel az MDF megsemmisítését" és - szavai szerint - Almássy Kornél "UD-segítsége" "csődöt mondott".
A politikus beszélt arról is, hogy "derülten hallgatja" azokat a "sírdogáló visszautasításokat, hogy x-nek vagy y-nak ugyan hogy lett volna köze ehhez az egészhez", mert - mint mondta - "ez a fajta média-világ" "hihetetlen támogatást nyújtott menet közben".


