A testület nagy többséggel fogadta el Tasnádi Péter polgármester előterjesztését, aki a lépést a Mészáros András iránti bizalomvesztéssel, a beruházások késlekedésével, szponzorációs bevételek elmaradásával indokolta.
Mészáros András a közgyűlés előtt kijelentette, hogy nem lepődött meg, amiért egy személyben rá akarják hárítani a felelősséget, de nem fogja ezt hagyni, mert a leváltására irányuló szándék egy, az MSZP-frakción belüli harc következménye. Úgy gondolja teljesítette a szerződésében foglaltakat.
A volt főigazgató szerződése 2010 végéig szólt, amit bérének folyósításával együtt azonnali hatállyal megszüntettek. A főigazgatói poszt megszűnik, helyette ügyvezető igazgatói minőségben Ruzsa Csaba jelenlegi pénzügyi igazgató veszi át a Pécs2010 Menedzsment Központ vezetését. Mészáros a bíróságon keresi majd igazát.