Közélet

Csak füstölögtek volna Tölgyesi bombái?

Szakértő kirendelését kéri az előzetes letartóztatásba helyezett Tölgyesi Krisztián ügyvédje annak kiderítésére, hogy egyáltalán működőképesek voltak-e a kocsijában talált robbanószerkezetek.

Továbbra sem tudni egyértelműen, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Tölgyesi Krisztián mit akart kezdeni az autójában október 23-án este megtalált csőbombákkal. „Védencem szerint ijedtséget okozó dörrenéseken és füstölésen kívül nem történt volna más, ha működésbe lépnek a budapesti Nyugati téren megállított autóban talált szerkezetek” – mondta Novozánszky Ilona.

A 33 éves volt olimpikon ügyvédje ezért szakértő kirendelését kérte a bíróságtól annak kiderítésére, hogy egyáltalán működőképesek voltak-e a bombák. Hiszen Tölgyesi állítása szerint a bombák másfél éve, a 2006-os őszi események után készültek, így legalábbis kétséges, hogy valóban képesek lettek volna a rendőrség által vázolt pusztításra.

„Ezek a készülékek már azt a hatást nem tudják kifejteni, amit kifejthettek volna új korukban, mert a tárolás során a vezetékek megrozsdásodtak és a távirányító sem volt olyan állapotban, hogy a szerkezetre szerelt vevőkészülék a jelet venni tudta volna” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: a lövedékek készítéséhez a rajzokat az internetről másolta le a védence, vagyis ezek az információk bárki számára hozzáférhetőek.

Novozánszky Ilona szerint Tölgyesi a másfél órán át tartó meghallgatása során egy szóval sem mondta, hogy akár az Astoriánál vagy a Nyugati téri bevásárlóközpontnál is robbantott volna. „Még azt sem tudta, hogy hol akarná egyáltalán használni, ha használhatná” – fogalmazott az ügyvéd. Véleménye szerint egyébként a napközbeni tüntetések közben, ha esetleg menekülnie kellett volna, akkor használhatta volna a hangeffektusokkal és füsttel járó szerkezetet. Novozánszky Ilona nem érti, ha a bombák valóban veszélyesek lettek volna, akkor a rendőrség miért hagyta Tölgyesit fél napig sétálni a városban.

A férfi állítása szerint egyébként senkivel nem volt kapcsolatban, sem szülei, sem felesége nem tudott arról, hogy házi készítésű bombákat állított elő. Egyelőre annyit ismert csak el, hogy ő tette be az autóba a szerkezeteket. Hogy miért, arra nem adott választ.

Közben a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok magát megnevezni nem kívánó illetékese tegnap nem cáfolta az MTI értesülését, hogy szorosan együttműködött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a rendőrség a Tölgyesi elleni akció lebonyolításában. Mint mondta, az NBH törvényi felhatalmazásának megfelelően figyelemmel kísérte a nemzeti ünnepet – és általában a közrendet – szélsőséges akcióval, „erődemonstrációval” megzavarni kívánó törekvéseket. Jelenleg úgy tudni, hogy a megfigyelt férfi parkoló autóját a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján a BRFK akcióosztályának munkatársai vizsgálták meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a gépkocsiban talált kilenc csőbomba kisebb kézigránátnak megfelelő hatást tudott volna kifejteni, ha működésbe lép.

Az autóban fellelt további három, csőbombával kombinált távirányítású gyújtóbomba tíz méteres körben fejtette volna ki hatását. A rádiótávirányítással – akár több tíz méterről – indítható kettős hatású szerkezet részben repesz, részben, hő- és lánghatás okozására lett volna képes. A benzinjellegű gyújtófolyadék műanyagkannákba volt töltve. A kocsiban találtak egy, a bombák sorozatindítására képes szerkezetet is.

AS Network - Vég Márton-->

Tölgyesi Krisztián olimpikon nyugati Novozánszky Ilona csőbomba
Kapcsolódó cikkek