Demszky: a Főgáz eladása nélkül elmaradhatnak a fejlesztések
Ha a fővárosi képviselők nem támogatják a Főgáz Zrt. eladását és ezáltal nem biztosítják az EU-támogatással megvalósítandó fejlesztések önrészét, akkor ezeket a beruházásokat, köztük az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbítását törölni kell – idézi Demszky Gábor szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott szavait az MNO az MTI nyomán.
A főpolgármester elmondta, hogy a városvezetés 2012-ig mintegy 900 milliárd forintnyi fejlesztést kíván megvalósítani EU-támogatással. Ehhez 180 milliárd forintnyi önrészre van szükség, amivel pillanatnyilag nem rendelkeznek.
A 2010-ig tervezett beruházások megvalósításához 57 milliárd forint önrész hiányzik – jegyezte meg a főpolgármester. Hozzátette: arra számít, hogy a Főgáz privatizációjáról november első felében tartandó rendkívüli önkormányzati közgyűlésen meglesz a támogatottság, a szükséges 34 szavazat ahhoz, hogy ezt a privatizációs folyamatot elkezdjék, amelynek segítségével számos az emberek életminőségét javító beruházás valósulhat meg. A privatizáció elindításakor mintegy 30 milliárd forint áthidaló hitelt vesznek fel 3 évre. A fővárosnak jelenleg 160 milliárd forint hitele és évi 25 milliárd forint adósságszolgálata van.


