BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntőt játszanak címvédő lányaink

A nők a negyed- és az elődöntőben is 3-0-ra győztek, ezzel megvédhetik a tavaly Belgrádban szerzett címüket, a férfiak pedig a görögök felett aratott sikerüknek köszönhetően bennmaradtak az élvonalban a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar csapat eddig mérkőzést sem vesztett a kontinensviadalon, így kétség sem férhetett az osztrákok elleni negyed-, majd a horvátok elleni elődöntős sikerhez sem. A keddi fináléban Hollandia lesz a rivális, magyar idő szerint 14 órától.

A férfiak hétfő délelőtt a görögöket győzték le 3-1-re, ezzel biztosították a számukra célként kijelölt bennmaradást, ugyanis a 9-12. helyért folytathatták, márpedig a legjobb 13 válogatott marad az élvonalban. A délutáni helyosztóra Pázsy Ferencet és Jakab Jánost már felváltották a fiatalok, azaz Nagy Krisztián és Zombori Dávid, akikkel a csapat kikapott Szerbiától, aminek következtében kedden a 11. helyért állhattak asztalhoz Harczi Zsolt tanítványai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.