Kétgyermekesről egykére vált a magyar családmodell
Ezen adatok szerint kérdéses, hogy fennmarad-e nálunk az a kétgyermekes családmodell, amely a hetvenes években alakult ki – elemezte a helyzetet Kamarás Ferenc demográfiai szakértő egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. „A vágyak és a valóság között igen nagy különbségek vannak Magyarországon: az emberek több gyermeket szeretnének, mint amennyit vállalnak” – mondta Kamarás.
A tapasztalatok szerint az első gyermek szülésének időpontja is egyre későbbre tolódik. A hetvenes években a nők általában 22 éves koruk körül hozták világra első gyermeküket, ma 27 és fél évre tolódott ez az esemény. Korábban a 25 éven aluli kismamáktól született a gyermekek 80 százaléka, ma már ez az arány a harmincadik év körül tapasztalható. Hazánk népessége egyébként 1980-ban volt a csúcson, azóta folyamatosan csökken. Kamarás szerint ma a népesség reprodukálásához száz nőnek 210 gyermeket kellene szülnie. Ezzel szemben a tavalyi adatok szerint ez a mutató mindössze 132 volt.


