Március 21-22-én lesz az MSZP tisztújító kongresszusa
A választmány egyhangúlag hagyta jóvá az országos elnökségnek az időpontra vonatkozó javaslatát - tette hozzá. Tukacs István elmondta, hogy a párt alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust tartani, ahol a párttestületek beszámolója után megválasztják az országos vezetőség tagjait. Megjegyezte, a kongresszuson 698 küldött vesz majd részt - írja a hvg.hu az MTI alapján.
A bizottsági elnök beszámolt arról is, hogy a választmány vasárnapi döntésével már hétfőtől megkezdődhet a tisztújítás a helyi szervezetekben. Hozzáfűzte, a szabály módosítása előtt ezt csak 90 nappal a kongresszus előtt lehetett megkezdeni. Tukacs István a döntést indokolva azt mondta, úgy érezték, hogy szabadságot kell adniuk a helyi szervezeteknek a tisztújítás idejének meghatározásában.


