Közélet

Molnár telejesen úgy viselkedik és beszél mint Gyurcsány

Ugyanazokkal a retorikai eszközökkel él, ugyanazokkal a gesztikulációkkal magyaráz, mint mentora. A kormányfő száz százalékig megbízható hátországa a győr-mosoni térségben – jellemezte a Figyelőnek egy győri forrása Molnár Csabát, Gyurcsány Ferenc közlekedésiminiszter-jelöltjét.

A jelenleg 33 éves tanítói és jogi diplomával rendelkező Molnár vezeti a pártot a megyében, s az elmúlt négy évben számos régiós és helyi pozíciót kapott. A kiváló képességű Molnár summa cum laude jogi diplomával végzett, ugyanakkor a miniszterelnöktől távolabb álló platformok képviselői nem látják kiemelkedőnek Molnár eddigi teljesítményét.

A kormányfő a hírek szerint nemcsak a barátság okán emelte a legfelső állami vezetői szintre Molnárt, hanem mert Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jó jellemzést adott róla, és mert az Új Tulajdonosi Program előkészítése során kellő tapasztalatra tett szert.

Ami Molnár jövőbeni miniszteri tevékenységét illeti: kétségtelenül szerencsés politikai csillagzata is szerepet játszik abban, hogy a miniszteri székbe ül, de nem feltétlenül lesz számára kényelmes a szék. Államtitkárként ugyanis megörökli a szocialisták egyik erős emberét, Puch László volt pártpénztárnokot, aki a kisebbségi kormány megalakulása óta a tárca államtitkára. Puch változatlanul informális hatalom, és nagy népszerűségnek örvend a pártban.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek