"Pénzt akarok csinálni" - Eladta volna Obama helyét a kormányzó
A gyanú szerint Rod Blagojevich anyagi előnyökhöz akart jutni azáltal, hogy hatáskörébe tartozik a Barack Obama elnökké választásával megüresedő szenátori poszt betöltőjének kijelölése. Ezen kívül a szenátor az állami támogatások megvonásával fenyegette a Chicago Tribune-t Tribune Co-t, amennyiben a lap nem távolítja el az őt bíráló szerzőket - tudósít az AP.
A hetvenhat oldalas FBI-jegyzőkönyv szerint Blagojevich nonprofit szervezettel fedte volna azt a rendszeres bevételt, amit a szenátori pozíció eladásával keresett volna. Emellett a letartóztatott kormányzó feleségének is egy évi 150 ezer dolláros fizetéssel járó igazgatótanácsi helyet is szeretet volna megszerezni.
"Pénzt akarok csinálni" – olvasható a szövetségi jegyzőkönyvben Blagojevich mondata – a kormányzó a jelek szerint terveket szőtt arról is, hogy mandátuma lejártával az elnöki stábban vagy nagykövetként dolgozott volna.
Az ügyben eljáró ügyész szerint a kormányzó ügyleteiben fellelhető korrupció elképesztő mértékű. Mint kiderült, Blagojevich már jó ideje az FBI látókörébe került, a hatóságok mintegy hét millió dollár értékű csalást derítettek fel a kormányzó területén. A Blagojevich- és az Obama-kampányokhoz is anyagi támogatást szerző Antoin "Tony" Rezkót már elítélték csalásért, a kormányzó fő adománygyűjtője, Christopher G. Kelly pedig hamarosan bíróság elé áll az adóhivatal munkájának akadályozása miatt.

