Stumpf: Orbán a patás ördög, Gyurcsány az orosz partizán
Stumpf István a Magyar Narancsnak adott interjújában úgy fogalmazott: két szilárd tömb alakult ki a hazai politikai térben. Gyurcsány Ferenc persona non grata az ellenzék és a társadalom jelentős része szemében, míg Orbán Viktor a patás ördög a baloldal szerint. Így a két pólus között nem alakul ki diskurzus, a két politikus kölcsönösen sakkban tartja egymást, miközben a másiktól való félelem segítségével mobilizálják a választótáboraikat.
Stumpf úgy véli, a gazdasági válság a szocialistáknak kedvezett, a szavazótáboruk megnövekedett, míg a Fideszé valamelyest erodálódik. És bár a miniszterelnök alkalmasságának megítélése javult, érdekesebb a jobboldalon tapasztalható változás: az elégedetlenség a Fidesz szavazótáborában is magasabb, mint korábban. A politológus szerint ugyanakkor a válság tényleges hatásai tavasszal válnak érzékelhetővé, ekkor pedig a választók meg fogják vonni bizalmukat a most cselekvőképesnek tűnő kormánytól.
Ami a Fidesz gyengélkedését illeti: Stumpf szerint ennek egyik oka, hogy a legutolsó közvélemény-kutatásban csak 38 százalék vallotta magát biztos pártválasztónak. Emellett a Fidesz tábora az utóbbi időben erősen felduzzadt, a nagyobb szavazópolgári tömeg pólusai között pedig nagyobb a feszültség.
A politológus szerint ugyan elvileg kiépülhetne valódi párbeszéd a két oldal között, de ez nem pótolható demonstratív találkozókkal. Stumpf leszögezte: az ellenzék szemére lehet vetni, hogy nem kooperál a kormánnyal, de Gyurcsány Ferenc is csak a "show-ja látványelemeként" használja a másik oldal jelenlétét. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc "olyan, mint az orosz partizán, az utolsó töltényig harcol. Nem adja fel és bizonyította is, hogy a legreménytelenebb helyzetekből is képes talpra állni."
Mint mondta, rendkívül végletessé vált a magyar politika, a szereplőket a rövid távú érdekeik vezérlik. A miniszterelnök nem akar és nem tud kooperálni, mert a "túlélőshow következő változatának kidolgozása" foglalkoztatja. A Fidesz pedig a "nehezen összetákolt szavazóbázis" összetartásával van elfoglalva.