Közélet

Utólagos magyar bronzérem a sakkolimpián?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap szerint az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége miatt elképzelhető, hogy a magyar férfi csapat a harmadik helyen végez a múlt kedden befejeződött drezdai sakkolimpián.

A világranglista harmadik helyén álló Ivancsukot a záró fordulóban az Egyesült Államok ellen 3,5-0,5-re elveszített mérkőzés után jelölték ki doppingvizsgálatra. A nemzetközi nagymester azonban nem adott mintát, hanem elmenekült a helyszínről és az ukrán csapat egyik tisztségviselője  sem tudta rávenni a részvételre a doppingvizsgálaton. A 2004-es olimpián hasonló esetben két csapattól is pontokat vontak le, ha Drezdában is erre kerül sor, akkor Magyarország a rangsorban a FAZ számításai szerint előrelép a harmadik helyre. Ivancsuk tettéért akár kétéves eltiltást is kaphat.

„Ilyen esetben nem létezik pontlevonás, hanem a vétkes ország  valamennyi eredményét törlik, és új sorrendet állapítanak meg, hiszen  mindenki elveszti az ukránok ellen szerzett pontjait is” - mondta Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester. „Az én számításaim szerint az élen maradnának az örmények és az izraeliek, a harmadik helyen azonban szerintem az oroszok végeznének. Ivancsuk egyértelműen doppingvétséget követett el, de a nemzetközi szövetség csak akkor tesz lépéseket az ügyben, ha erről a doppingellenőrök hivatalos jelentést írtak.”

ukrán sakkolimpia dopping magyar Utólagos bronzérem
Kapcsolódó cikkek