Közélet

Üzemzavar az atomerőműben, vegyi anyag a szabadban! Kiképezték a vészhelyzeti felderítőket

Sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tett mintegy húsz tűzoltó, illetve polgári védelmi szakember az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett veszélyhelyzeti felderítő szaktanfolyamon.

A háremhetes képzésen a hallgatók megismerkedtek a veszélyhelyzeti felderítő csoportok működésével, feladataival, radiológiai, biológiai és vegyi védelmi ismereteket sajátítottak el, gyakorolták a veszélyes anyagok azonosítását, megismerték a veszélyes áruszállítás hazai és nemzetközi szabályozásának rendszerét.

A tantárgyak között tűzoltási, egészségügyi ismeretek, valamint térinformatika is szerepelt. Ugyancsak téma volt a beavatkozói állományra gyakorolt stresszhatások.

Az elméleti vizsgán a hallgatók már hétfőn sikeresen túl voltak, míg az elsajátított tananyagról gyakorlatban pénteken kellett bizonyítaniuk. A gyakorlati vizsgán egyebek között automerőműben történt üzemzavar, ismeretlen vegyi anyag szabadba jutása, sugárforrást szállító jármű balesete kapcsán kellett felderítő munkát végezni. A tanfolyamot mind a tizennyolcan sikeresen elvégezték, a hallgatók a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ által kiállított bizonyítványt kapták.

A képzés megteremti az alapot, hogy a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálatánál, valamint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok veszélyhelyzeti felderítő csoportjainál lehessen szolgálni.

katasztrófa atom tűzoltó vegyi anyag
Kapcsolódó cikkek