Sőt radikális baloldaliak már a kapitalizmus végéről beszélnek, és egy egészen új rendszerre való átmenet szükségességéről. Ennek feltételeiről, lépéseiről értekeznek (lásd például Wallerstein nyilatkozatait). Erről tudomást sem véve, a hazai neoliberális értelmiségiek a bennünket is keményen érintő válság okaként a neoliberális reformok következetes végrehajtásának elmaradását, elmulasztását jelölik meg, viktimológiai magyarázatokat adva a kialakult helyzetre, melyek szerint elsősorban az áldozat felelős az őt ért támadásokért. Ebből az analízisből egyenesen adódik, hogy ők a válság szülte gazdasági nyomásban látják most a lehetőséget a neoliberális reformok teljes végigvitelének kikényszerítésére - írja Népszabadságban megjelenő elemzésében Szalai Erzsébet szociológus.
A kapitalizmus történetében nem először kerül egymással éles ellentétbe az emberjogi és a gazdasági liberalizmus. Hazánkban kevés liberális ismerte ezt fel időben, de akik felismerték - közülük kimagaslik Tamás Gáspár Miklós -, azok kénytelenek voltak a kapitalizmus egész rendszerének kritikusává is válni (még ha annak jelenkori meghaladhatóságát illetően véleményük el is tér egymásétól).
A liberális színtéren ma szinte csak a gazdasági liberálisok hangját hallani, az emberjogi liberálisok átfogó kérdésekben jórészt hallgatnak. A gazdasági liberálisok logikájából viszont az a - sokszor nem is titkolt - következtetés adódik, hogy széles társadalmi csoportokat igenis fel kell áldoznunk az "előrehaladásunkért", sőt a puszta megmaradásunkért. (Például: "Ha így mennek tovább a dolgok, a tehetséges emberek tömegesen fogják elhagyni az országot" - és elszigetelten, csak a "magyar megoldásban" gondolkodva ennek fenyegető erejében sok igazság is van.) Talán ideje lenne emlékezetükbe idéznünk Déva várának történetét.
