Közélet

Lendvai: Nem állítom, hogy az MSZP békából királyfivá lett

Vége a leegyszerűsített tőmondatok világának a szocialisták szerint- Ugyanakkor a Fidesz nem lát reményt változásra, míg az SZDSZ-nél úgy ítélik meg, szinte más sem következik, csak változás.

"Nem azt állítom, hogy 2008-ban az MSZP egy csapásra békából királyfivá lett. De olyan mély problémákkal találkoztunk, hogy kénytelenek voltunk azokra koncentrálni, holott korábban, ahogyan más pártok is, fél szemmel mindig a politikai riválist figyeltük, hogy aztán mondjunk egy hegyeset a csacsiságaikra is" - Lendvai Ildikó szerint a szocialisták számára a 2008-as tényleg a változások éve volt.

A válság hozta első parancs pedig az lett a számukra – idézi a Népszabadság -, hogy a dologról magáról kell beszélni, no meg a megoldási javaslatokról. És a "soha többé leegyszerűsített tőmondatok" elv alapján nem szabad többé a politikai mumusok és a varázslók meséiben hinni; ha nehezebb is, vissza kell térni a bonyolultabb szerkezetű összetett mondatokhoz, nem szabad eltagadni sem a gondokat, sem a megoldások nehézségeit a választók elől.

A nagy változás, a kisebbségi - pontosabban egypárti - kormány megalakulása szintén abba az irányba hatott, hogy szakítani kell a régi ellenségképpel, s azzal, hogy "a kormány-ellenzék lövészárokból nézem a másik oldalt" - mondta Lendvai. A frakcióvezető hiszi: kicsi igazsága többeknek lehet, s a másik igazságát is integrálni kell.

Pelczné Gáll Ildikó mindehhez nem sok reményt fűz, mint ahogy ahhoz sem, hogy a parlamenti szakbizottságokban eredményes lehetne az együttműködés a Fidesz és az MSZP között, mondván: nem "kommunikációs együttgondolkodásra" van szükség.

Az tény, hogy szükség volna párbeszédre, de a diskurzus végeredményeképpen, a másik fél által tett javaslatokat is illik beépíteni a következő politikai döntésbe. A nemzeti csúcson elmondott véleményeknek semmilyen következménye nem lett, sőt, a kormány átgondolatlan válságkezelő csomagjáról már a csúcs előtt döntöttek.

MSZP Fidesz pelczné Lendvai
Kapcsolódó cikkek