BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mutyizásokról, fekete pénzekről beszélt Zuschlag

"Magyarországon általános gyakorlat, hogy adományozók zsebből támogatják a pártokat. Emiatt a legális, és nyilvános „A” kasszák mellett úgynevezett titkos „B” kasszát is működtetnek a pártszervezetek" – mondta el ma délelőtt Zuschlag János a Bács-Kiskun megyei bíróságon.

Vallomásában Zushlag János szerdán délelőtt arról is beszélt, hogy a vállalkozók és az állami cégek egy része nem csak közvetlenül pénzzel, hanem bújtatott állásokkal is támogatják a nekik szimpatikus politikai oldalt, illetve a kormányon lévő pártot.

Erre példát is mondott Zuschlag. Állítása szerint a per harmadrendű vádlottját, a kiskunhalasi fizető pincérből Bács-Kiskun megyei szocialista pártvezetővé lett – letartóztatásakor például a megyei közgyűlés MSZP-s tagja volt – Katus Ferencet egy időben a Bácsalmási Agráripari Rt.-nél alkalmazták bújtatott állásban. Majd a kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Rt.-nél lett vezérigazgatói tanácsadó. Az állása formális volt, dolgoznia nem kellett, a cégektől kapta a fizetését, de valójában pártügyeket intézett. Így hivatalosan nem volt Katus a szocialista párt kiskunhalasi hivatalvezetője, „csupán” társadalmi munkában, ingyen látta el ezt a feladatot.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.